Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hamarosan kezdődik a Clever Ferret

Szöveg: Szűcs László |  2010. május 12. 10:23

Clever Ferret 2010 (magyarul: Okos Menyét) névvel a jövő héten kezdődik a Magyar Honvédség idei legnagyobb kiképzési rendezvénye. A központi gyakorló-, és lőtéren június 6-ig tartó gyakorlat nemzetközi lesz, hiszen olasz és szlovén katonák, valamint horvát megfigyelők is részt vesznek a feladatok végrehajtásában.

A Clever Ferret névre hallgató gyakorlatok évek óta hagyományosan a Többnemzeti Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Force – MLF) elnevezésű, dandárszintű közös alegység megmérettetései. Az MLF-ben a magyarok mellett az olaszok és a szlovének vesznek részt.

A közös, szárazföldi kötelék felállításának gondolatát még 1996 őszén Olaszország vetette fel. Az olaszok már a kezdetekkor fő célként tűzték ki a közép-, és kelet-európai államok együttműködésének szorosabbá tételét, valamint a térség biztonsági és védelmi képességeinek erősítését. Mindezek mellett az együttműködő nemzetek az MLF kialakítása során célként fogalmazták meg egy olyan, készenlétben lévő, gyorsreagálású, könnyűlövész-dandár létrehozását is, amely képes hatékony választ adni az újonnan felmerülő katonai kihívásokra.

Olaszország, Szlovénia és Magyarország kormányainak képviselői 1998. április 18-án Udinében írták alá azt a háromoldalú egyezményt, amely lehetővé tette a kötelék felállítását. A magyar Országgyűlés még ebben az évben ratifikálta is a megállapodást. Az együttműködési megállapodás értelmében a közös kötelék minden évben – leszámítva azokat az esztendőket, amikor éppen műveleti alkalmazásból tér vissza –, rotációs rendszerben, közös gyakorlatot szervez, amelyeken a katonáknak felkészültségükből kell számot adniuk.

1595901658
 

Első alkalommal, még 2002-ben, Olaszországban találkoztak a kötelékben résztvevő nemzeti alegységek. A Clever Ferret 2002. elnevezésű gyakorlaton a kötelék parancsnokságának teljes műveleti képességét vizsgálták. 2003-ban, a Magyarországon megrendezett gyakorlaton már az első éles, a KFOR kötelékében végrehajtott alkalmazásra készültek a három ország katonái.
A következő Clever Ferret gyakorlatra 2005-ben, Szlovéniában került sor, amely ugyancsak a koszovói alkalmazásra készítette fel az állományt. Ebben a műveletben a Magyar Honvédség – a törzstisztek mellett – már egy századnyi erővel vett részt. 2006-ban a befejeződött koszovói misszió, majd 2007-ben az EU harccsoport szolgálat miatt a Clever Ferret helyett a European Wind gyakorlatot rendezték meg. 2008-ban ismét Olaszország adott otthon a szokásos többnemzeti gyakorlatnak, amelyen már az afganisztáni alkalmazására készült az MLF kötelék. Idén pedig újra Magyarország lesz a házigazdája a többnemzeti kötelék gyakorlatának.

A Clever Ferret 2010. gyakorlat hivatalos megnevezése terepen végrehajtott, harcászati szintű parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat, egyes mozzanataiban alegységek bevonásával. Mindez azt jelenti, hogy a gyakorlaton részt vevő többnemzeti erők éles lövészetet is végrehajtanak majd a Veszprém közelében található gyakorló-, és lőtéren. A nagyszabású kiképzési rendezvény célja pedig egy újabb, afganisztáni szerepvállalásra való felkészülés.

1595901658
Bárány Zoltán alezredes, MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi főreferense a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta, hogy már javában tartanak az előkészületek a hivatalosan május 17-én kezdődő gyakorlatra. Az MH 5. Bocskai István lövészdandár alegységei már kitelepültek a nullaponti lőtér közelében található úgynevezett angoltáborba, s megkezdték a gyakorlatba integrált zászlóalj harccsoport NATO CREVAL ellenőrzésének végrehajtását.

A Bocskai dandáron kívül a Clever Ferret 2010. gyakorlatban érintett többi magyar alakulat kijelölt részei is befejezték már a kitelepülést. Emellett pedig Várpalotán, az MH Bakony Harckiképző Központ Szimulációs Gyakorló Központjában jelenleg is folyik a gyakorlatvezetőségi munkahelyek berendezése.

A külföldről érkezett katonák elszállásolására kijelölt újmajori tábor egyelőre még üres. Az olaszok és a szlovének előkészítő részlegei a tervek szerint május 16-án, vasárnap érkeznek meg a gyakorlat helyszínére. A jövő héten pedig nagy csapatmozgásokra kell számítani a gyakorló-, és lőtér környékén, vasúton és közúton egyaránt, hiszen egymást követik majd a beérkező alegységek.

A gyakorlaton összesen mintegy ötszáz technikai eszköz és 2500 katona vesz részt – tudtuk meg Bárány alezredestől – az olaszok 960, a szlovének 175 egyenruhással érkeznek Magyarországra, Horvátországból pedig tíz megfigyelőt delegáltak a Clever Ferretre. A résztvevő nemzetek egységeinek a készenlétet május 24-re, azaz pünkösd hétfőre kell elérni.

1595901658
 

A gyakorlat csak ezt követően kezdőik, a megnyitó ünnepséget május 25-én rendezik meg az nullaponti lőtértorony előtt. Az úgynevezett szakmai napot május 28-án tartják. Erre az érintett országok katonai szakembereit hívták meg, illetve a Magyar Honvédség állományát is, egészen a kötelékzászlóalj-parancsnokokig bezáróan. A VIP, vagy más néven fő látogatói napot május 31-én rendezik. Erre meghívták az olasz, a szlovén és a horvát vezérkari főnököt is. A szervezők természetesen a magyar közjogi méltóságokat is meghívják majd a fő látogatói napra. A rendezvény záró ünnepségét pedig június 2-án rendezik meg.

Bárány alezredes elmondta azt is, hogy a VIP nap után kezdődik a gyakorlat értékelt fázisa, azaz az MLF kötelék ekkor mérettetik meg. A záró ünnepség után pedig már csak a visszacsoportosítás van hátra.

Fotó: Archív