Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harcok robbantak ki a libanoni Tripoliban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. május 14. 16:37

Harcok robbantak ki május 13-ra, vasárnapra virradóra a libanoni Tripoli városában a helyi alavita kisebbség és a szunnita többség tagjai között: mindez megfigyelők szerint azt mutatja, hogy a szomszédos Szíriában kialakult felekezeti ellentétek könnyen átcsaphatnak az évtizedekig szíriai gyámság alatt álló Libanonra is.

A szemben álló felek rakétagránátokkal és automata fegyverekkel lőtték egymást: a városban még reggel is lövöldözés hangja hallatszott. A harcokban két ember meghalt. 

A Bejrúttól 70 kilométerre északra lévő kikötővárosban egy kis alavita kisebbség él a szunniták „tengerében": márpedig a libanoni szunniták közül sokakat felháborít, hogy az alavitákra támaszkodó damaszkuszi vezetés, Bassár el-Aszad elnök irányításával milyen véres módszerekkel lép fel az immár 14 hónapja tartó, s főként szunniták részvételével zajló szíriai felkelés ellen.

Az alaviták Szíriában is kisebbségben vannak, s lényegében a síita iszlám egyik szektáját alkotják.

Szíria évtizedekig állomásoztatott katonai erőket Libanonban, s bár ezeket – nemzetközi nyomásra – 2005-ben kivonták, a damaszkuszi vezetés továbbra is komoly befolyással rendelkezik a kicsi, de geopolitikailag fontos, szomszédos országban.

A libanoni politikai élet megosztott: egyik oldalon áll a Washington által támogatott, s a szíriai vezetést bíráló ellenzék, a másikon pedig a Hezbollah nevű síita párt, amely a kormány fő erejének számít, s amelyet Damaszkusz, valamint Teherán is támogat.

CímkékNATOrakéta