Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Három nap Franciaországban

Szöveg: Szalai Gábor nyugállományú őrnagy |  2011. december 12. 18:20

A Fejér Megyei Honvéd Nyugállományúak Székesfehérvári Klubjának küldöttsége november első felében – Richard Jungto, a Magyar Köztársaság Elzász tartományában működő tiszteletbeli konzuljának meghívására – részt vett az első világháború végét jelentő békekötés 93. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéseken.

1595928645
A küldöttség kiutazását megelőzte, hogy a konzul még májusban a klub vendége volt: megismerte a nyugállományú katonák életét és munkáját. A látogatás ideje alatt – amelynek megszervezésében nagy segítséget nyújtott Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint az MH Összhaderőnemi Parancsnokság – a vendég megismerkedett Székesfehérvárral, és találkozott a város, valamint az MH ÖHP vezetőivel.

A Franciaországból érkezett meghívást követően gőzerővel kezdődött meg az utazás szervezése. A klub tagjai közül tizenhatan vállalták a felmerülő költségeket, valamint a csaknem 2700 kilométeres autóbuszozást.

Az előkészületek után november 9-én, az esti órákban indult a küldöttség Székesfehérvárról a franciaországi Mulhouse-ba. A megérkezést követően szinte azonnal megkezdődtek a programok, ezek közül az első a Zillisheim településen megrendezett megemlékezés volt. A polgármesteri köszöntőt és a koszorúzást követően a magyar delegáció tagjai találkoztak a helyi veteránszervezet képviselőivel.

Másnap a megemlékezések sora Riedisheimben folytatódott, ahol a magyar küldöttség ökumenikus istentiszteleten, illetve koszorúzási ünnepségen vett részt. A látogatás harmadik napján a vendégek megtekintették a colmari második világháborús emlékmúzeumot és a várost is.

1595928645