Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

85. születésnapján köszöntötték a nyugállományú alezredest

Szöveg: Mészárosné Honfi Marianna törzszászlós |  2016. február 7. 18:03

Lökösházi otthonában köszöntötte 85. születésnapján Baranyi József nyugállományú alezredest Lipták József őrnagy, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetője a napokban.

A nyugállományú alezredes születésnapja alkalmából emléklapot kapott dr. Simicskó István honvédelmi minisztertől és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnöktől.

A katonai igazgatási és érdekvédelmi iroda – feladataiból adódóan – nagy hangsúlyt fektet az érdekvédelmi körbe tartozók rendszeres látogatására. Külön odafigyelnek a születésnapjukat ünneplő nyugállományú katonák köszöntésére.

Baranyi József nagyon örült a köszöntésnek, és büszkén mutatta meg az öt évvel ezelőtti, a nyolcvanadik születésnapjára kapott emléklapot is, amit nagy becsben tart.
Józsi bácsi és felesége jó egészségnek örvend, csak azt sajnálják egy kicsit, hogy hatalmas gyümölcsösüket már nem nagyon tudják gondozni, pedig a községükben híresek és nagyon kelendőek voltak megtermelt gyümölcseik.

1596008426