A hivatás szépsége

A főiskolai évek nagyon fontosak voltak számunkra, hiszen akkoriban kemény és komoly kiképzés volt jellemző Szentendrére. Alaposan felkészítettek minket az első tiszti beosztásunkra, és ha a korra jellemző ideológiai körítést leszámítom, valóban az élet, a katonaélet iskolája volt. Csapathoz kerülve persze szembe találtuk magunkat a valósággal, hiszen volt, hogy katonáim nyolcvan százaléka roma származású volt, többségük a laktanyában fejezte be az általános iskolát. Volt időszak, amikor szó szerint a laktanyában laktam, együtt élve a katonáimmal. Nemrég egy bevásárlóközpontban köszönt rám egy volt katonám: „Fodor főhadnagy, emlékszik még rám, én hagytam el egy hadgyakorlaton a golyószórót!"

Lenti neve ma már nem sokat mond olvasóink többsége számára, de egykor a helyőrséget, a néphadseregi idők alakulatát legendák övezték.

Nagyatádi ezredparancsnokként kerültem Lentibe, a rendcsinálást szabta feladatul Török Mihály altábornagy. Az ottani viszonyokra jellemző volt, hogy évente 3-5 katona halt meg, elsősorban alkoholfogyasztás következtében. A bemutatkozó látogatásomkor a parancsnok „büszkén" mutatta az egyik főtörzsőrmesterét, aki már déli 12 órakor nem volt ura akaratának: látod, milyen kitűnő tiszthelyetteseink vannak!

(Az interjút teljes terjedelmében a Magyar Honvéd magazin március 8-án, pénteken megjelenő számában olvashatják el!)