A két világháború Fejér megyei hősi halottairól készül részletes adatbázis
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. november 11. 16:10Az 1914 és 1980 közötti halotti anyakönyveken alapuló kataszter elkészítését kezdte el nemrégiben a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára, amely így szeretne teljes adatbázist alkotni a két világháború Fejér megyei hősi halottairól – jelentette be az intézmény megbízott igazgatója a megyei múzeummal közös november 11-i, keddi sajtótájékoztatóján.
Közölte: a jövőben minden megyei települést megkeresnek, hogy az ott felállított első és második világháborús emlékműveken szereplő neveket is hiánytalanul feljegyezhessék. Az adatbázisban rögzítik majd a hősi halottak összes személyes adatát, amely teljes egészében a kutatók rendelkezésére áll majd és a települések saját honlapjaikon is elérhetővé tehetik.
Czetz Balázs óriási munkának nevezte az adatbázis összeállítását és rendkívül érdekes információforrás elkészülésében bízik. Példaként említette, hogy a gyűjtés első napjaiban feltehetően rábukkantak az első világháború első Fejér megyében elhunyt áldozatára: 1914. július 29-én Abán a bécsi léghajós osztály századosa autóbalesetben vesztette életét.
Az MTI kérdésre elmondta, hogy a fényképekkel illusztrált összeállítással várhatóan jövő tavaszra, nyár elejére végeznek.
A levéltár igazgatója elmondta azt is, hogy a Szent István Király Múzeummal közösen az első világháború centenáriuma és a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából gyűjtést indítottak.
Demeter Zsófia a Szent István Király Múzeum igazgatója kiemelte: nagy szükségük lenne a jelenleg magánkézben lévő „világháborús kincsekre", mert azok segítségével tudnának igazán teljes képet adni a két korszakról. Megemlítette, hogy írott, tárgyi és képi anyagokat várnak, amelyek tovább gazdagíthatják a közgyűjteményeket és közelebb vihetik a fennmaradt emlékeket a nagyközönséghez.
Reményét fejezte ki, hogy az időben jóval távolabbi első világháborúval kapcsolatosan is érkezik hozzájuk jelentős emlékanyag, hiszen ez volt az első hadiesemény, amelyről szervezetten tudósítottak, másrészt minden magyar katona zubbonyának egyik zsebében volt egy jegyzetfüzet, amelybe a történésekről, személyes benyomásokról, helyszínekről, hadműveletekről írhattak.
Bányai Balázs, a múzeum történésze elmondta, hogy a gyűjtőmunkát már elkezdték és felvették a kapcsolatot a hagyományőrző szervezetekkel és magángyűjtőkkel. Elsődleges céljuknak nevezte, hogy saját gyűjteményeiket kiegészítsék leginkább tárgyi emlékekkel, mert azokból van a legkevesebb a múzeumnak. Közölte, hogy a felajánlások mindkét intézményben leadhatók.