Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kis családból nagy család lettünk

Szöveg: Antal Ferenc |  2018. január 29. 12:46

Egy 2007-es álom vált valóra, amiért páran sokat dolgoztunk. Elhagytuk a „kispályát”, leraktuk az alapokat, jöhet a még komolyabb munka – mondja Papp Imre, az elmúlt év végén megalakult Magyar Sambo Országos Szakszövetség elnöke.

Mit jelent pontosan a szakszövetségi minősítés?

Több mint egy éve dolgozunk azon, hogy a szakszövetségi átminősítést elérjük, aminek elég kemény kritériumai vannak. Ez azt jelenti, hogy az állami sportvezetés innentől ismeri el a sportágat, illetve a szövetséget, mint egyedüli és kizárólagos képviseletet. Ehhez kellett egy támogató levél, amelyet a sportállamtitkárságtól kaptunk, illetve bővítenünk kellett az elnökségi és a tagsági létszámot. Nagy hangsúlyt fektettünk a fejlesztési tervekre, különböző szabályzatok kidolgozására, felvettük a kapcsolatot a Nemzeti Versenysport Szövetséggel. Ezek a dolgok meg fogják könnyíteni a munkánkat, amely azért is jó hír, mert szinte minden eddigi tevékenységünket önerőből végeztük.

1596043895

Hogy néz ki most a szakszövetség?

Jelenleg tizenegy klub működik együtt a szervezettel, nyolc megyéből, körülbelül 120 versenyengedéllyel rendelkező tagunk van. Előfordulnak még „gyerekbetegségek", kiforratlan dolgok, de össze fog állni minden. Ez nemcsak a versenysportról, hanem a tömegsportról is szól, hiszen fontos az utánpótlás, hogy megmozgassuk a fiatalokat, kineveljük a jövő bajnokait. Nyilván nem mindenkiből lesz versenyző, csak egy töredékük rendelkezik ilyen vénával. Vannak nagyon jó eredményeink, amelyről itt-ott beszámolnak, például Európa-bajnoki ezüstérem vagy világbajnoki ötödik helyezés, nemzetközi érmek, viszont sajnos a hazai sportsajtó nem igazán számol be ezekről. Nehéz áttörni az itthoni, olykor elbulvárosodott sportsajtó szelekciós ingerküszöbét, bár nyilván nem az én tisztem ezt bírálni.

Mi a sambo lényege?

Ez egy orosz katonai sportág, amely az orosz különleges erők kiképzési rendszerének része és később már nemzeti sporttá vált. Egyre népszerűbb a világban, vannak olyan országos szervezetek, amelyek 2-3 klubbal működnek, és van, ahol sokkal erősebb a sportág jelenléte. Oroszországból származik, tehát a volt szovjet tagállamoknak van egy komoly 60-70 éves előnyük, viszont több olyan országban is egyre népszerűbb, amelyről én sem gondoltam volna. A világbajnokságon is komoly meglepetés volt a dél-koreai világbajnok, de erősek a dél-amerikai országok és Franciaország is.

1596043895

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is jelen vagytok.

Hazánkban is valamilyen szinten már kapcsolódik a sereghez a sportág, mert 2014 óta a Honvéd Zrínyi Sportegyesületnek létezik egy sambo szakosztálya is, amelynek én vagyok a vezetője, sőt a Szakszövetség egyik elnökségi tagja az MH Ludovika Zászlóalj egyik nagyra becsült főtisztje. Egyelőre csak szabadidős tevékenységként, de örömmel látom, hogy a honvéd tisztjelöltek szívesen tanulnak olyat, ami nekik való. Remélem, ez irányban is megnő az érdeklődés! Eddigi országos versenyeinken is jó eredményeket értek el a tisztjelöltek. De nemcsak katonákról van szó. Egy rendőri intézkedés során is alkalmazhatók azok a kényszerítő technikák, amelyek megkönnyíthetik, szakszerűvé teszik az eljárást. Ezekre tematikus segédanyagként, szemináriumokat szoktunk tartani Budapesten és vidéken egyaránt. Egyre jobban erősödünk, és büszke vagyok, hogy két pesti és a tamási klubunk tagjai között is vannak katonák, rendőrök, bv-dolgozók. A szakosztály tagjai az elmúlt években már részt vettek a Ludovika viadalon, ahol szép eredményeket sikerült elérniük, és bemutatóztak már TEK-gálán is.


A sambón belül van combat, illetve sport szabályrendszer is. Mit jelentenek ezek?

Két különböző versenyszabályrendszerről beszélünk. Alapvetően a katonai jellege a combat sambóra hasonlít, viszont a versenysport miatt sok mindent nem lehet alkalmazni. Gerincfeszítések, egyéb életveszélyes technikák a versenysportból ki lettek véve. Azért jó, mert széles közelharc-tudást ad, kiegészítheti vele a katona azt az ismeretet, amelyet az alakulatánál megkap.

Combat sambo szabályrendszerben elég széles a repertoár, ütés-rúgás technikák megengedettek 4 unciás kesztyűben – még a fejelés is -, szinte bárhogy lehet dobni, fojtás és kezek-lábak feszítése is engedélyezve van. A küzdelmek nagyon pörgősek, mert földharc csak aktivitásig engedélyezett, ami nem lehet több 30 másodpercnél.

A sport sambo szabályrendszerben a dobások és a feszítések dominánsak. Ütni-rúgni, fojtani szigorúan tilos. Mindkét szabályrendszerben öt perc tiszta menetidőben folynak a küzdelmek.

1596043895

Mik a tervek a jövőre nézve?

Eddigi népszerűsítési törekvéseink folytatódnak, sok mindent várunk ettől az évtől. Sokkal több eseményünk lesz itthon és külföldön is, tehát megpróbáljuk ezt minél több emberhez eljuttatni. Rövid és hosszú távú fejlesztési terveket dolgozunk ki. A nevelés szempontjából azt az elvet szeretnénk folytatni, hogy a gyerekeket mozgatni kell, legyen sikerélményük, a szülők lássák, hogy a sportnak milyen nevelő hatása van. Már eddig is nagyon jók a visszajelzéseink az első gyerekversenyünk után, amely a legnagyobb multisport fesztiválon, a FITPARADE-on kapott helyet. Folytatódnak a regionális versenyeink, emellett nemzetközi szemináriumokat is tervezünk az idén, pár komoly szakember részvételével, hogy a versenyzőink impulzusokat kapjanak komoly bajnokoktól. A megfelelően befektetett munka meg fog térülni, ebben egészen biztos vagyok. 2018-ban aránylag a közelünkben tartják az egyetemi és főiskolás világbajnokságot, az Európa-bajnokságot és a világbajnokságot is. Természetesen a honvéd tisztjelöltek is képviselve lesznek, hiszen már 2017-ben a junior vb-n Pécsi Péter honvéd tisztjelölt képviselte hazánkat.

Fotók: Papp Imre magánarchívuma