„A kötelesség az életnél is előbbre való”

Az immáron tizenhét éve működő egyesület tagjai számára a hősök tisztelete mindennél előrébb való. Mint vezetőjük, Káplár Béla fogalmaz, óriási feladatuk van a mai hagyományőrzőknek, „hiszen  ötvenévnyi szándékos feledtetés munkáját kell »visszadolgozniuk«, hogy az emberek tudatába újra bekerüljenek egykori hőseink".

E cél érdekében alakult meg a nagykátai egyesület és a tagok, a település történelmi múltjának köszönhetően, először természetesen az 1848-49-es szabadságharc magyar honvédjeiként álltak közönség elé.

Persze a kezdetekkor – meséli a hagyományőrző csapat elnöke – nagy volt a késztetés, hogy az akkoriban sorra elinduló huszár bandériumok egyikéhez csatlakozzanak. Ám a sors más utat szánt neki és társainak. Mint felidézi: akkoriban járták a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiállításait, ahol egyszer csak szembetalálkoztak egy korhű hatfontos ágyúval. Kidolgozottsága, tekintélyt parancsoló kinézete segített meghozni a döntést, hogy Nagykátának tüzérei lesznek!

Azóta nem múlhat el egyetlen Tavaszi hadjárat elnevezésű hagyományőrző programsorozat sem a nagykátai tüzérek nélkül, akik immáron saját ágyúval is rendelkeznek. Ahogy az egyesület elnöke fogalmaz: miután a szabadságharc korának lehetőségeit – mármint az egyenruhák és a felszerelések tekintetében – kimerítették, felmerült az igény, hogy más korszakok tüzér hagyományait is megidézzék. Ekkor született meg a döntés: legyen második világháborús tüzéregysége is Nagykátának!

Amikor felöltötték a magyar katonák második világháborús egyenruháját, arról is döntöttek, hogy hagyományt teremtenek, s megrendezik a hősök napját a városban. Így hát 2003 óta minden év májusának utolsó vasárnapján, díszőrséget állva gyújtanak meg egy-egy gyertyát a két világháború során elesett helyi hősök emlékéért.

Ugyanebből a célból vesznek részt minden évben a Jásdi Balázs főhadnagy és a Magyar Tartalékosok Szövetsége hagyományőrző tagozata szervezte Doni Hősök Emléktúrán is.

Az egyesület elnökétől megtudjuk: 2006-ra elkészültek a csapat tábori szürke, Nagy Háborús egyenruhái is. Innentől kezdve már az első világháborús megemlékezések sem jelenthettek akadályt számukra. Az új korszak megidézése nem csak itthon, de külföldön is nagy sikert aratott. Olyannyira, hogy azóta  már rendszeresen kiutaznak Innsbruckba, hogy a helyi hegyi vadász hagyományőrzőkkel közösen emlékezzenek meg a Nagy Háború áldozatairól.

Itt, Innsbruckban érte a nagykátai hagyományőrzőket az a megtiszteltetés is, hogy az egyik díszebéd alkalmával megkereste őket Mario Eichta, olaszországi konzul. A magyar hagyományőrzők kiállása és alakiassága olyannyira megtetszett neki, hogy rögtön ígéretet is tett: „Elviszlek benneteket Olaszországba!"

Az ígéretet tett követte, a csapat rövidesen úton volt az olaszországi Tonezza del Cimone nevű település felé, ahol száz évvel ezelőtt olasz erődvonal húzódott. Azóta minden évben szeretettel várják vissza ide a magyar hagyományőrzőket.

A nagykátai csapat tagjai emellett számos alkalommal utaztak már Olaszországba és Szlovéniába azért is, hogy felkeressék azokat a katonai temetőket, ahol magyar nevek is olvashatók a fejfákon. Ám nem csak ezek felújításában és megkoszorúzásában vállalnak oroszlánrészt, gyakorta segítenek olasz bajtársaiknak saját sírkertjeik helyrerakásában, szépítésében is.  Mikor megkérdezték tőlük, hogy miért fáradoznak ennyit olyan temetőkben, hol nincs is magyar parcella, Káplár Béla csak annyit felelt: hálából. Hiszen számos magyar katona sírja ma már csak azért lelhető fel, mert az elmúlt évtizedekben az olaszok és a szlovének a monarchiás temetők fennmaradására is ügyeltek.

Ezért – mondja Káplár Béla – az a legkevesebb, hogy közösen emlékeznek meg a száz évvel ezelőtt harcolókról.

Így jutottak el többek között Monte Grappára, vagy a magyar árkászok által felrobbantott Pasubio ormára, illetve az egykori doberdói frontharcok helyszíneire. Emellett a galíciai front egykori csatáinak helyét, például a przemysli erődrendszert is felkeresték már.

Fotó: Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat