Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Magyar Honvédség száz katonával és repülőgépekkel vesz részt a lengyelországi NATO-hadgyakorlaton

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 6. 16:52

A Magyar Honvédség összesen mintegy száz katonával, AN-26-os szállító repülőgéppel és három Gripen vadászrepülőgéppel vesz részt az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) Steadfast Jazz 2013 elnevezésű nemzetközi hadgyakorlatán Lengyelországban.

A Honvédelmi Minisztérium november 5-én, szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a NATO 2014-től szolgálatba lépő gyorsreagálású erőinek hét végéig tartó minősítő gyakorlatán harminc nemzet mintegy hatezer katonája vesz részt. Mindhárom haderőnem: a szárazföldi haderő, a haditengerészet és a légierő is képviselteti magát.

A múlt szombaton kezdődött Lengyelország, Lettország és Litvánia területén zajló gyakorlaton az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái centralizált tűzvezetési gyakorlatot hajtottak végre, amelyben az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis JTAC csoportja is közreműködött.

A hadgyakorlat másik fontos eleme az úgynevezett Eagle Talon nevű légvédelmi gyakorlat, amelyen a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis az AN-26-os szállító repülőgéppel és három JAS-39 Gripen vadászrepülőgéppel vesz részt. A magyar légierő mintegy 30 katonája mellett lengyel, cseh és német pilóták is részt vesznek a feladat végrehajtásában a lengyel Poznan-Krzesiny légi bázison. A pilóták feladata a NATO-ban alkalmazott támadó és védelmi légi-szembenállási műveletek átfogó tervezése és végrehajtása önállóan, illetve nagyobb kötelékben, míg az AN 26-osnak a kontingensek szállításában van fontos szerepe.

1595962540
A gyakorlat logója

A Honvédelmi Minisztérium közleményében azt írta: a kiképzés alapvető célja a már meglévő műveleti képességek és a készenlét fejlesztése. Továbbá a harcászati szintű vezetés és irányítás módszereinek bővítése, különös tekintettel a nemzetek közötti együttműködés erősítésére.

A varsói védelmi minisztérium szombati közleményében is kiemelte, hogy a nagyszabású hadgyakorlat a tagállamok közötti együttműködés erősítését célozza, különös tekintettel a rendkívüli válságok esetén bevethető, 13 ezer fős gyorsreagálású erőre (NRF).

Mint írták: a jövőben kétévente tartanak majd hasonló hadgyakorlatokat, más-más helyszínen.

Fotó: balticanews.wordpress.com