A rendíthetetlen ólomkatonák

Szöveg: Faragó Fanny | 2018. január 3. 11:49

Az ólomkatonákról legtöbbünknek Andersen A rendíthetetlen ólomkatona című meséje jut eszünkbe. Nem is gondolnánk, hogy miniatűr katonafigurákat már a fáraók sírjaiban is találtak. Kezdetben fából, rongyból és kerámiából készültek, később fejlődtek a cin, majd az ólom és az ón szintjére.

„Volt egyszer huszonöt ólomkatona, egytestvér valamennyi, mert ugyanabból az ócska ólomkanálból öntötték mindegyiket. Puskájuk a kézben, szemük egyenesen előretekint, piros-kék egyenruhájuk pompázó szép…" – így kezdődik Andersen meséje a rendíthetetlen ólomkatonáról. Mint sok játéknak, ezeknek a figuráknak is van ókori előzménye. Bár eleinte más-más anyagból készültek, több korszakban és kultúrában is felbukkantak.

Már Egyiptomban, a fáraókkal együtt eltemetve is találtak kisméretű katonafigurákat. Mivel az ókori görögök és a perzsák is terepasztal segítségével készítették elő a nagy csatákat, a középkori makett hadseregek elengedhetetlen kellékei voltak a miniatűr katonák.

A közép- és kora újkorban elsősorban fából faragták őket, de a régészeti leletek között fellelhető néhány kerámiából készült darab is. Először a 16. században öntöttek ón és ólom ötvözetéből cinfigurákat, a fémből készülő katonák tömeggyártása azonban csak a 18. században indult meg, a nurembergi német kohászok eljárásával. A sorozatgyártást a sík bádoglemezek megjelenése tette lehetővé, de ezek nagyon könnyen eltörtek. Az üreges-öntés feltalálásával később megjelentek a törésálló fémfigurák, ezután megkezdődött az ólomkatonák nagyarányú gyűjtése.

Kezdetben az 1:25-ös léptékű, körülbelül 9 centiméteres cinfigurák kerültek forgalomba. Az elkészítésük sok időt vett igénybe, hiszen az alapalakot keményfába vájták, a katonákat pedig kézzel, nagy gonddal és élethűen festették. A kor technológiai szintjén, a cin alacsony olvadáspontjának köszönhetően a játékok kiváló minőségűek voltak, az áruk viszont sokak számára elérhetetlenné tette őket.

A növekvő népszerűség miatt megkezdődött a kisebb méretű, 5–7 centiméteres, anatómiailag pontatlanabb, laposított figurák gyártása. A kézi festést merített festés váltotta fel, ezután a figurák még kisebbek és laposabbak lettek, majd a festés is elmaradt. Az ólomkatonák tömeggyártása később háttérbe szorult, mert kiderült, hogy az ólom mérgező lehet.

A nyugat-európai országokban napjainkban is hagyománya van az ólomkatonák gyűjtésének és szeretetének. A figurák hagyományos, öntészeti eljárással készülnek ónötvöztekből, ónból, ólomból vagy más fémekből. Magyarországon a rendszerváltás előtt a figurák fém alapanyagából lőszert gyárthattak, így az ólomkatonákat fej nélkül készítették.

Hazánkban a több mint száz tonna betonból készült, csaknem tizenhárom méter magas pákozdi Miskahuszár-szobor tiszteleg az ólomkatona készítés hagyománya előtt.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) 2018 májusában a „Műtárgyak a középpontban" című programjával készül Gyermeknapra. A tárlaton a játékoké lesz a főszerep, így – mivel az ólomkatonák bizton őrzik státusukat a játékbirodalomban- az érdeklődők más-más korból származó és különböző technikával készült ólomfigurával is találkozhatnak „időutazásuk" során.