Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sakálbarlang lakói – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. október 8. 14:19

Csaknem négy héten keresztül tartott hazánkban a Jackal Cave 2018 elnevezésű gyakorlat, amelynek keretében az amerikai, macedón, horvát és magyar katonákból álló többnemzeti kötelék nem hagyományos hadviseléssel kapcsolatos feladatokat hajtott végre.

1599194289
A Jackal Cave (Sakálbarlang) gyakorlat kitalált történetre épült: a különleges erők harccsoportjainak egy fiktív országban külső befolyás hatására megerősödött terrorista sejteket kellett felszámolniuk. A kiképzési eseményen hazánkat az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár képviselte. Az alakulat parancsnokhelyettese, Pécsvárady Szabolcs ezredes elmondta: a magyar különleges műveleti törzs tervezte meg és osztotta ki a feladatokat az egyes csoportoknak, miközben a részt vevő összes nemzet eljárásait, gondolkodásmódját és műveleti tempóját összehangolta. Az egyik mozzanat szcenáriója értelmében a különleges műveleti osztag bejelentést kapott, miszerint Ócsa környékén gyanús személyeket láttak. A helyszínre érkezett egy rohamlövész-egység, a katonákra azonban a terroristák tüzet nyitottak. A kibontakozó tűzharc során a csoport ártalmatlanná tette a fegyvereseket, rejtekhelyüket pedig – a nyomrögzítést és az információszerzést követően – felszámolták.

Az összegyűjtött adatok a következő célponthoz vezették el a műveleti csoportokat, amelyek ezúttal egy terrorista sejt bombaösszeszerelő üzemét vették célba. A rajtaütést napokig tartó tervezőmunka és megfigyelés előzte meg: két műveleti csoport kezdte meg a felkészülést a bombagyár felszámolására, majd a megfelelő pillanatban az amerikaiak – a magyar alegység támogatásával – behatoltak az ellenséges objektumba. Az akció során a különleges erők katonái szintről szintre haladva tisztították meg az épületet a terroristáktól. A műveletben megsérült bajtársukat ellátták, majd az előretolt repülésirányító jelzett a közelben tartózkodó helikopternek, amely elszállította a sebesültet.

További részletek a Magyar Honvéd magazin október 12-én megjelenő számában!