Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szabványosítás jelentősége a katonai alkalmazásokban

Szöveg: honvedelem.hu / uni-nke.hu |  2015. november 1. 17:36

„Globális ellátási lánc-szabványok és megoldások honvédelmi alkalmazása a visegrádi (V4) országokban” címmel tartottak nemzetközi konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Campusán a napokban.

1596003343

Az NKE és a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. közös szervezésében megrendezett eseményen a V4 országainak gyakorlatát, tapasztalatait és terveit mutatták be. Csehországból a brnoi Védelmi Egyetem, Lengyelországból a Logisztikai és Raktározási Intézet, Szlovákiából pedig a liptószentmiklósi Fegyveres Erők Akadémia képviselői vettek részt a konferencián.

Viszkei György, a GS1 Magyarország elnöke köszöntőjében kiemelte: 2003-ban a brüsszeli székhelyű EAN International, az amerikai UCC és a kanadai ECCC összeolvadásával létrejött az elosztási láncok minden pontját támogató, világszintű és homogén azonosítási és nyomon követési rendszer. Cégük 2006-tól működik a jelenlegi, globális azonosító és kommunikációs rendszereket működtető közhasznú nonprofit formában.

Prof. dr. Kovács László ezredes, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tudományos és nemzetközi dékánhelyettese köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az NKE számára kiemelkedő fontosságú a nemzetközi együttműködések és kapcsolatok kialakítása és továbbfejlesztése.

1596003343

A szabványosítás több szálon is szorosan kötődik a NATO mai kihívásaihoz és 2020-ig kitűzött kezdeményezéseihez – ezt már prof. dr. Szenes Zoltán mondta. A nyugállományú vezérezredes szerint a NATO-beli szabványosítás célja a működési hatékonyság növelése az együttműködési képesség segítségével, ezért külön szabványosítási hivatalt (NATO Stardardization Office) is létrehoztak a folyamat erősítésére.

A GS1 szabványokat minden, a Bundeswehr-nek beszállító cégnek alkalmaznia kell – hangzott el Thorsten Kirschner előadásában. A GS1 Germany ipari kapcsolatokért felelős szenior menedzsere elmondta, hogy a GS1 szabványokat 2007-től vezették be a német hadseregben, a folyamat idén teljesedett ki a közös szabványok előkészítésével és a logisztikai tervezésben való részvétellel.

1596003343

A komplex logisztikai terület – a katonai, a humán és a katasztrófavédelmi – fontosságát és együttműködését hangsúlyozta előadásában dr. Pavel Foltin ezredes, a brnoi Védelmi Egyetem tanszékvezetője. Szlovákiában a védelmi iparra vonatkozó szlovák szabványok NATO sztenderdeknek való megfelelőségére külön, a katonai szabványosításért, a kodifikációért és a kormányzati minőségbiztosításért felelős hatóságot alapítottak. Dr. Miroslav Školník docens, a liptószentmiklósi Fegyveres Erők Akadémiájának képviselője szerint a rendszerük a modern logisztika DNS-ének tekinthető.

Lengyelországban a Gazdasági Minisztérium által alapított Logisztikai és Raktározási Intézet keretén belül 25 éve működő GS1 Poland 1999-től dolgozik együtt a lengyel hadsereggel. Anna Kosmacz-Chodorowska projektvezető elmondta, hogy terveik között szerepel a termékcsomagolás megváltoztatása, a GLN (global location number) használatának elterjesztése.

A NATO kodifikációs rendszerének és raktári számának (NSN) hazai bevezetéséről beszélt Rebák Béla őrnagy, A HM Védelemgazdasági Hivatal Kutatás-fejlesztési, Minőségbiztosítási és Biztonsági Beruházási Igazgatósága munkatársa szerint az NSN bevezetése szoros összefüggésben van a szabványosítással. A raktári szám bevezetésével kevesebb a készlet, több a beszállító, konszolidáltak a beszerzések, az eszközök megoszthatók, mindez egy hatékonyabb hadsereg irányába mutat- tette hozzá.

A konferencia előadásaiból hamarosan elektronikus kiadvány is készül.

1596003343