A „tankmániás”…

„Negyvennégy tonna, ágyúja 125 milliméteres, kezelőszemélyzete pedig három fő" – sorolja a Dumaszínházból és a Showder Klubból jól ismert humorista, Aranyosi Péter, amikor megállunk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti kampuszának egyik épülete előtt kiállított T–72-es típusú harckocsinál.

„Apa, azt ne feledd el, hogy elől ötvenkét centis a páncélja!" – teszi hozzá azonnal ötéves kisfia, Tomi és mutatja is, hogy pontosan hol a legpáncélozottabb a hatalmas, lánctalpas fémszörny. Péter arcára nem is titkolt elégedettség ül ki…

Az adatok egyébként stimmelnek – lecsekkoltuk az interneten is – és Péter elárulja azt is: nemcsak az egyik legnépszerűbb orosz típust ismeri, úgy, mint a tenyerét, így van szinte az összes harckocsival.

„»Tankmániás« vagyok! Minden, ami a harckocsikkal kapcsolatban megjelenik bárhol – például újságokban, szakfolyóiratokban vagy éppen az interneten – azonnal hevülten olvasom" – mondja, majd arról mesél, hogy ez a „nagy szerelem" kiskorából ered, amikor anyukája „kétforintos műanyag katonákat vett", aminek köszönhetően ő is – mint minden fiú gyerek – azonnal érdeklődni kezdett a katonaság és a fegyverek iránt.

„És ez a szerelem azóta is tart!" – teszi hozzá, majd megtudjuk tőle még azt is, hogy az elmúlt években volt szerencséje megtekinteni a világ számos jelentős páncélos-gyűjteményét. Eljutott például a francia és az angol harckocsimúzeumba, de végigjárta a legnagyobb, Moszkva melletti kubinkai gyűjteményt is. Mindezek mellett rendszeres látogatója a keceli haditechnikai parknak, ahol a Magyar Néphadseregben és a Magyar Honvédségben egykoron és jelenleg is rendszerben lévő harckocsikból is található egy-egy példány.

A harckocsikat Aranyosi Péter azonban a leginkább csak „kívülről" szereti. Mint mondja: a hatalmas fémszörnyek „belülről koszosak, olajosak, dzsuvásak", így nem is nagyon ült még bele egyikbe sem, mindössze egy T–55-öst próbált ki néhány évvel ezelőtt. De azért, ha most felhívnák a 25-ös Klapka György lövészdandár harckocsi-zászlóaljától, hogy „elviszik egy körre", valószínűleg „egy percen belül" indulna Tatára.

A valódi harckocsik mellett a virtuális „tankok" is lekötik Péter figyelmét. Nem tagadja, évek óta nagy rajongója, már-már függője az egyik legnépszerűbb internetes harckocsi-játéknak, a World of Tanks-nek. Miskolci születésűként szinte természetes volt számára, hogy az Acélváros nicknevet vette fel, s ha csak teheti egymás után vívja a virtuális ütközeteket. Sőt, már a gyerekeit is megfertőzte a játékszenvedélyével. „Együtt játszunk ezerrel, de természetesen csak azután, amint készen van a házi feladat" – mondja Péter.

„Már a műsoromba is beleszűrődik a »tankmánia«, hiszen van már néhány poénom erről a tankos játékról is. Az egyik, hogy amikor megyek az autópályán, mindig nézem az út széli fákat, földhányásokat és azon gondolkodom, hogy ott milyen jól el tudnék ott bújni egy tankkal. Vagy a másik: a kölykök már annyira fanatikusak, hogy amikor megyünk óvodába, iskolába, akkor már nem is azt mondom nekik, hogy balra nézzetek a zebrán, hanem azt, hogy figyelem a G4-es szektorban! És tudják, hogy a G4-es szektor az arra van…" – teszi hozzá.

Bármilyen furcsa, de „tankos vicceket" nem mesél a színpadon. Hogy miért? „Egy előadás során a legfontosabb a közös élmény. A közös élmény pedig az, amit mindenki ismer. Anyósa mindenkinek van, szőke nőt mindenki ismer, rendőrt mindenki látott. Ezért mondok anyósos, szőke nős és rendőrökről szóló poénokat, de legtöbbet azért magamról mesélek. A harckocsi ugyanakkor már nem közös élmény és azt én megtartom magamnak, a saját szerelmemnek" – meséli Péter.

Fotó: Tóth László