A törzsigazgató

Egy katonai életpályának mindig a
kezdeti szakasza a legérdekesebb,
legizgalmasabb. Ön fiatal hadnagyként
Molnaszecsődön kezdte a szolgálatot.

1976-ban bújtam „angyalbőrbe" s
elvégeztem az akkori Zalka Máté Katonai
Műszaki Főiskolát. Rádiólokátor-mérnökként
avattak hadnaggyá 1980-ban. Körmend mellett 10 kilométerre található
egy kis falucska, Molnaszecsőd,
ott üzemelt egy rádiótechnikai század.
Ennél az MN 6617-es kódszámú alegységnél
kezdtem a pályámat, és itt dolgoztam
három évet. Lévén első lépcsős
alakulat, megmondom őszintén, nagyon
nehéz időszak volt.

Abban az időben a javítótechnikusnak
addig kellett a laktanyában tartózkodnia, ameddig a lokátoraink nem voltak
üzemképesek. Együtt éltünk a problémákkal,
de együtt éltünk a katonákkal
is, akiknek élete nyitott könyv volt számunkra.
Embert próbáló időszak volt,
hiszen üzemeltetnünk kellett a lokátorokat,
rendszeresen adtunk egyhetes
ügyeletes parancsnoki szolgálatot. Az
ausztriai határ menti kisgépes repülések
miatt szinte állandóan elsőfokú készenlétben
voltunk. Így az időnk nagy részét,
napi 12–14 órát a laktanyában töltöttük
el, beleszámolva a hétvégéket is.

Ezt követően törzsekbe szólított az
élet; Pápára, az 1. rádiótechnikai zászlóaljhoz,
majd az 54. rádiótechnikai dandár
veszprémi törzsébe kerültem, és egészen
az ezredesi rendfokozat megszerzéséig
a rádiótechnikai fegyvernemnél
teljesítettem szolgálatot.

Az akkori dandár – mai ésszel nehezen
felfogható – óriási alakulat volt.

1984-ben hozták létre a dandár- és
hadtestszervezetet. Ekkor a Dunántúlon
és a Dunától keletre diszlokáló két rádiótechnikai
ezred egyesítése révén jött
létre az 54. rádiótechnikai dandár, amelynek
parancsnokságát a hadtestparancsnoksággal
együtt Veszprém helyőrségben
alakították meg. Békelétszámunk
mintegy 6500 fő körül mozgott, az állománynak
mintegy 25 százaléka volt
hivatásos katona. A magasabbegység az
alárendeltségébe tartozó 6 rádiótechnikai
zászlóaljjal és 21 rádiótechnikai századdal
látta el a napi készültségi feladatait.

1997-ben, mint megbízott dandárparancsnok
hajtottam végre a magasabb –
egység ezredszintű szervezetté történő
átalakítását – egy 3500 fős ezredstruktúrát
kellett létrehoznom. Az egy
lépcsőben megvalósított átalakítás nagyon
kemény feladat volt, hisz komplett
szervezetet kellett átalakítanom, racionalizálnom.
Több száz személyi beszélgetés,
több száz katonacsalád sorsának
alakítása a távoli helyőrségekben
– mindez nem volt egyszerű feladat, de
ma is úgy érzem, sikerült rendkívül tisztességesen
megoldani a katonacsaládok
sorsát és az új szervezet kialakítását.

Veszprém utáni némi kitérővel következett
életének újabb meghatározó
állomáshelye, Székesfehérvár.

Veszprémből Németországba, Hamburgba
kerültem, ott végeztem el a vezérkari
akadémiát. Onnan visszaérkezve
egy évig voltam a veszprémi légtérellenőrző
ezred parancsnoka, majd ezt követően
Veszprémben a légierő vezérkari
főnök helyettesévé neveztek ki. Pályafutásomban
egy „nagy ugrás" következett
be 2007-ben: megbízott légierő –
parancsnokként szolgáltam, s a szintén
megbízott szárazföldi parancsnokkal,
az akkor még dandártábornok Benkő Tiborral
együtt bíztak meg az MH Összhaderőnemi
Parancsnokság szervezeti
struktúrájának kialakításával. Olyan parancsnokságot
kellett létrehoznunk,
amelynek törzsében a különböző csoportfőnökségeken
együtt dolgoztak – és
a mai napig is együtt dolgoznak – a szárazföld
és a légierő haderőnem szakemberei.
Természetesen nem volt egyszerű
a kezdet, ugyanis a „hadtörténelemben"
nem nagyon van példa arra, hogy haderőnemek
egyik napról a másikra egy
szervezetbe, egy „koedukált" törzsbe
olvadnak és végzik napi feladataikat.
Ma is működik ez a szervezet, amelyet
több kiváló kvalitású parancsnok vezetett
az elmúlt hat évben.

Elérkeztünk 2009 nyarához. Két sikeres
év után Székesfehérváron a vezérkar
főnöke búcsúztatja, és irány Mons.
A Magyar Honvédség Nemzeti Katonai
Képviseletének vezetőjeként milyen napi
feladatok várták Belgiumban?

A NATO-nak két stratégiai parancsnoksága
van. Az egyik a monsi, a
hadműveleti stratégiai parancsnokság.
A másik a norfolki, ahol a kiképzéssel,
fejlesztési kérdésekkel, valamint a kiválósági
központok irányításával foglalkoznak.
Mindkét parancsnokságot
négycsillagos tábornokok vezetik.

Feladatköröm látszólag egyszerű, de
ugyanakkor szerteágazó volt. A Honvéd
Vezérkar főnökének képviselete
ugyanis azt jelenti, hogy a stratégiai parancsnokság
által vezetett, a világ különböző
pontjain feladatait teljesítő misszióink
ügyeinek intézése a nemzeti képviseletünkön
keresztül valósult meg. A
Honvédelmi Minisztériumban meghozott
döntéseknek kellett érvényt szereznem,
illetve ezeket kellett képviselnem.
Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy
például az ISAF-, illetve a KFOR-missziók
magyar szerepvállalásainak előkészítésében
aktívan kellett részt vennem,
majd a döntéseket követően megtartott
erőgenerálási konferenciákon a magyar
érdekek képviselete volt a feladatom.

Hétköznapi nyelvre lefordítva, ez
folyamatos egyeztetést igényelt a Magyar
Honvédség és a NATO-parancsnokság
között?

Ez úgy történt, hogy a SHAPE főparancsnoka
vagy helyettes parancsnoka
a tagállamok vezérkari főnökeinek küldött,
úgynevezett igénytámasztó levelekben
jelezték, hogy a különböző missziókban
végrehajtandó feladatokhoz
mely országoktól milyen képesség-felajánlásokat,
milyen időtartamú szolgálatteljesítést
kérnek.

Hazánk és a főparancsnokság között az információáramlás a képviseleten keresztül
valósult meg, az említett levelekhez
javaslatokat állítottunk össze, és
különböző, döntést előkészítő feladatokat
hajtottunk végre, majd pedig a döntések
nemzeti képviseletét és érvényesítését
kellett megvalósítanom. Természetesen
sok kérdésben egyeztetnem kellett
más nemzetek képviselőivel, illetve
a főparancsnokság különböző szakterületeivel.

A szövetség a műveletek sikeres végrehajtása
érdekében képességeket hoz
létre, és a nemzeteknek ezekhez a képességekhez
kell különböző felajánlásokat
tenniük. Természetesen minden
nemzet a saját lehetőségeinek megfelelően
tesz felajánlásokat. Az erőgenerálási
konferenciákon ezekből a részképességekből
teremtik meg a hadszíntéren
megjelenő összképességet.

Felajánlásainkat hogyan értékelik
szövetségeseink?

Magyarország mindig jól teljesített.
Azt látni és tudni kell, hogy egyetlen ország
sem képes átlépni a „saját árnyékát".
Ez alól senki sem kivétel, még a
nagyobb tagállamok, a franciák, a németek
és az amerikaiak sem. Minden
tagállam küzd a maga nehézségeivel, és
ez sokszor független a mögöttük álló
gazdasági vagy financiális lehetőségektől.
Négy év tapasztalata alapján azt
tudom mondani, hogy Magyarország
vállalásai mindig megfeleltek a saját ambíciószintnek
és a szövetség elvárásainak
egyaránt. A hadszíntereken nagyon
nagyra értékelték a magyarok feladatokhoz
való hozzáállását és hihetetlen
kreativitását. Jóleső érzés volt olvasni
a főparancsnokságon dolgozó magyar
tisztek és tiszthelyettesek éves, kivétel
nélkül jó és kiváló minősítésű értékeléseit.

Hogy csak néhány példát mondjak a
sok közül. Miklós Bence főtörzsőrmester,
a DSACEUR (főparancsnok-helyettes)
személyi törzsében dolgozó tiszthelyettes
kiemelkedő feladat-végrehajtását
a szolgálat leteltével, hazautazását
követően a főparancsnok-helyettes egy
részemre megküldött személyes levélben
köszönte meg. Ugyanúgy említhetném
Németh Zoltán alezredest, aki a
NATO főparancsnokától személyesen
vehette át a NATO Szolgálati Érdemérem
kitüntetést.

Nemcsak a törzsekben, hanem a hadszíntereken
végzett kiváló munka elismerésére
is van példa. Korom Ferenc
dandártábornok, aki nemrég tért vissza a
NATO Nemzetközi Biztonsági Közreműködő
Erők (ISAF, Afganisztán)
északi körzetparancsnokságának törzs –
főnöki beosztásából, az Amerikai Egyesült
Államoktól a Bronz Csillag kitüntetést
kapta meg.

Zárnám az elismerések példáinak sorát
a Honvéd Vezérkar főnökének a
SHAPE-n tett látogatásával. Stavridis
admirális, a NATO főparancsnoka
Benkő Tibor vezérezredesnek személyesen
tolmácsolta a magyar szerepvállalást,
a felajánlásokat, a hadszíntéren
és a törzsekben végzett munkát
egyaránt elismerő szavait.
Úgy gondolom, hogy missziós
vállalásainkkal sikeresen járulunk
hozzá a szövetség előtt álló feladatok
megoldásához, katonáink
feladat-végrehajtása pedig példaértékű.
Méltán lehetünk büszkék
rájuk.

Visszatekintve a Monsban töltött
időszakra, mi volt a legemlékezetesebb
feladat?

Talán az, amikor a PRT bezárását
követően Magyarország elvállalta,
hogy a kabuli repülőtéren
biztosítja a Force Protection
(erő megóvása) képességet. Ezt a
feladatrendszert a belgáktól vettük
át. A sikeres feladat-végrehajtás
érdekében a főparancsnokságon
többször egyeztettünk belga
partnereinkkel, majd a helyszíni
szemrevételezést követően megkezdtük
vállalásunk teljesítését. Számomra
nagyon felemelő érzés volt, amikor
a missziót befejezve a főparancsnokságon,
egy rendezvényen James G.
Stavridis admirális személyesen köszönte
meg a munkánkat. Hivatkozva a
helyszínen szerzett tapasztalataira és az
ISAF főparancsnokának tájékoztatására,
úgy foglalt állást, hogy ezeket a feladatokat
eddig senki sem látta el olyan jól,
mint mi. Mondhatnám ugyanezt a kabuli
repülőtér vezető nemzeti szerepkörének
betöltéséről is.

Most a Honvédelmi Minisztérium
második emeletén beszélgetünk, az ajtón
Varga János neve alatt törzsigazgató beosztás
szerepel. Mi a feladata a törzsigazgatónak?

Alapfeladatom a Honvéd Vezérkar
csoportfőnökségei közötti koordináció,
valamint a vezérkari főnök és helyettese
tevékenységének segítése. Van egy másik
fontos feladatom, ez pedig a vezérkari
és a közigazgatási blokk közötti
munka harmonizációjának megteremtése.
Mindkét fél közös feladat-végrehajtását,
a csoportfőnökségek és a főosztályvezetők
közötti együttműködést,
adott esetekben a jogszabály egységes
értelmezését, a lehetőségek és az elképzelések
összhangját kell elősegítenem.
És végül, de nem utolsósorban a vezérkari
főnök, illetve a közigazgatási államtitkár
elvárásainak eleget téve, segítenem
kell a közös döntések előkészítésének
folyamatait is.

Tőrös István

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária, Toperczer István és archív

Forrás: Magyar Honvéd 2013. december