Adj ecsetet a kezembe…

Kezdjük a kezdetektől. Hogyan kezdődött a pályafutása?

Négyéves koromban, amikor lerajzoltam Mátyás királyt. Hajdúböszörményből jöttem, erről a helységről annyit kell tudni, hogy a festők városa. Rengeteg festőt adott az országunknak. Jókat vagy rosszakat – ezt az utókor dönti majd el.
Érdekes, hogy a magyarok műhelyfestők leginkább. De itt, a környezetünkben a lengyelek vagy a szlovákok kimennek a természetbe és úgy alkotnak. Ebben a tekintetben szerencsés vagyok, mert Hajdúböszörmény egy gyönyörű szép város. Ebben a miliőben nőttem fel, egy patinás, ódon városrészben, amit annak idején meg is rajzoltam. Ekkor figyelt fel rám egy tanárnő. Úgy gondolta, hogy talán több van bennem, mint a többi gyerekben. Ő mutatott be akkor több embernek, így találkoztam Bíró Ferenccel, Szilágyi Imrével, Szilágyi Elekkel. Ekkor le tudtam rakni azokat az alapokat, amik ahhoz kellettek, hogy rajzolhassak.

Említette, hogy volt köze a rajzfilmek világához is.

Rajzfilmrajzoló grafikusként végeztem. Nagyjából egy évet töltöttem rajzfilmstúdióban, készítettünk rajzfilmeket, megismertem a képszerkesztés világát. Szóval nagyon sok dologba bele tudtam kóstolni. Ez mind-mind olyan dolog, ami tudott adni ismét egy még szilárdabb alapot. A képszerkesztés, a rajzolás, mint megannyi más művészeti ág, olyan, hogy egy életre szól.

A rajzolás után mikor fogott először ecsetet a kezébe?

16 éves lehettem. Ez is egy folyamat volt, mert először vízfestékkel, temperával kezdtem, aztán nagyjából 34-35 éves lehettem, amikor először nyúltam az olajhoz. Az olaj nagyon érdekes dolog. Egyrészt nagyon drága mulatság, másrészt nagyon nem is lehet vele tévedni. Javítható ugyan, de látszik.

Mi lehet a következő tanulási szint, hová juthat el a jelenlegi lépcsőfokról?

Naiv festőként kezdtem el dolgozni, de ahogy a tanáraim mondják, elértem azt a szintet, hogy most már beléphetnék a profi festők világába. Eljött az az időszak, amikor ezt kell eldöntenem. Engem igazából sosem az motivált, hogy hová juthatok el a rajz és a festészet által, hanem pusztán az, hogy alkossak. Nálam az alkotás tulajdonképpen egyfajta küzdelem. Vannak, akik védik, szolgálják a hazájukat, én úgy érzem, hogy a festészettel tudom leginkább szolgálni azt.

Kik a példaképei?

Boris Vallejo, Luis Royo, aztán a klasszikus festők közül Rembrandt, Monet, a századelő festői közül Szász Endre, Maghy Zoltán, a régi hajdúböszörményi alkotókból pedig Káplár Miklóst, Pálnagy Zsigmondot említeném meg. Rengeteget figyeltem a munkájukat. Életem legnagyobb élménye az volt, amikor Munkácsy Mihály képeit meg tudtam nézni.

Ha most ecsetet adnék a kezébe, mit tenne?

Szerencsére nálam nincs ihlethiány. Mindig motoszkál valami a fejemben. Ha valamilyen téma érdekel, azt szeretem meg is festeni. Büszkeséggel tölt el, hogy történelmi témájú képeket is el tudtam készíteni, köztük a Bocskai-portét. Ezt nagyon nehéz volt, mert túl azon, hogy érdekelt nagyon a téma, meg kellett hozzá szerezni minden háttérinformációt, azonosulni kellett vele.

Témaválasztásban elég széles a spektruma a most megnyílt kiállításának.

Az, hogy ennyi mindenhez tudok nyúlni, nagyrészt annak köszönhető, hogy nagyon sok mesterem volt, és nagyon sok művésztáborban jártam. Nagyon sok irányból ért befolyás, de még mindig úgy érzem, hogy nem elég széles a látóköröm, úgyhogy a legfőbb vágyam az, hogy még nagyon sokat tanulhassak, és nagyon sok trükköt, technikát elleshessek más alkotóktól. Nem elég a tehetség, a tehetséget csiszolni kell, hogy valami értékesebb dolog váljon belőle. Engedni kell, hogy egy kicsit befolyásoljanak a nagyok, tanulni kell tőlük, és én még mindig csak tanulok. Alázattal, odafigyeléssel.

Mi a legfőbb mozgatóerő, ami még előbbre viheti azon az úton, amelyen gyermekkorában elindult?

Alkotni. Sokat alkotni. Bátran belevágni egy katonai vagy egy kegyeleti könyv illusztrálásába, vagy csak egy rendezvény, egy esemény háttéranyagának installációjába.
Nagyon sok régi és új alkotó van, akik ténykednek, dolgoznak, a velük való kapcsolattartás és a kapcsolatteremtés az, ami most a legfontosabb számomra.
Végül köszönöm az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokságának és minden kollégának, hogy támogatnak a munkámban.

Fotó: Hajdu Zoltán tizedes