Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai katonák Bakonykútiban

Szöveg: Marics József |  2017. július 10. 13:14

Bakonykútiba látogattak az amerikai hadsereg katonái, és tájékoztatták a település vezetőit a Saber Guardian 2017 nemzetközi gyakorlat környéken folyó részeiről.

1596035774

Az Amerikai Egyesült Államok szárazföldi haderejének Európában állomásozó erői által vezetett gyakorlatsorozat folyik jelenleg az MH Bakony Harckiképző Központ Bakonykúti település közvetlen szomszédságában lévő lőterén. A gyakorlaton részt vevő amerikai parancsnokság CIMIC-részlegének katonái, Ryan Nelson százados vezetésével Bakonykútiba látogattak és a polgármesteri hivatalban találkoztak a település polgármesterével és képviselőivel, amelynek során tájékoztatást adtak a nemzetközi gyakorlatsorozatról.

A megbeszélésen részt vett továbbá a szomszédos Isztimér község polgármestere, illetve a két település körzeti megbízott rendőre is.