Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az alakulatoknál is ünnepeltek

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. augusztus 18. 12:39

Az elmúlt napokban a Magyar Honvédség valamennyi alakulatánál és katonai szervezeténél megemlékeztek állami ünnepünkről, augusztus 20-ról. Összeállításunkban a megemlékezésekről készített tudósításokat közöljük. (Folyamatosan frissítve!)

MH 25. Klapka György Lövészdandár

1596037530

„Augusztus 20-a az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja" – fogalmazott az augusztus 18-án megrendezett ünnepi állománygyűlésen elmondott beszédében Farkas Róbert főtörzszászlós, a tatai alakulat vezénylőzászlósa. A rendezvényen Sipos Antal ezredes, a dandár törzsfőnöke előléptetéseket és elismeréseket adott át.

1596037530


Szöveg és fotó: Pogrányi Viktória


* * *



MH Bakony Harckiképző Központ

Augusztus 18-án délelőtt, a várpalotai Kossuth laktanyában ünnepelt az MH Bakony Harckiképző Központ állománya a város vezetőivel, valamint a helyi együttműködő és társszervezetek képviselőivel.

1596037530

Oszlánszki Béla alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese ünnepi beszédében kiemelte, hogy ezen a napon történelmünk talán legfontosabb személyiségére és nemzetünk elmúlt 1000 évét alapjaiban meghatározó tetteire emlékezünk. A magyar katonáknak, erőt merítve a jogar és a kard jelképeiből, több mint 1000 éves feladata és kötelessége szolgálni az ország határain belül vagy a világ bármely részén a magyar hazát – mondta.

Az ünnepi beszédet Fodor Balázs esperes-plébános új kenyér áldása követte.

1596037530

Szöveg: Schäffer Mónika hadnagy
Fotó: Pintér László


* * *



MH Anyagellátó Raktárbázis

Az alakulatnál augusztus 18-án ünnepi állománygyűléssel emlékeztek meg nemzeti ünnepünkről.   „Augusztus 20-a a magyarság legősibb ünnepe, Szent István királyunknak, a magyar államalapításnak és a magyar állam fennállásának emléknapja. Több mint ezer éve féltve őrizzük szívünkben és elménkben örökségét, tanításait és eszmeiséget. (…) A történelem is bebizonyította: magyarnak lenni sosem volt könnyű feladat, hiszen hazánk az európai népek hadiútja volt, Európa kapuja, amit mi bástyává tudtunk tenni" – mondta ünnepi beszédében Billege András hadnagy.

Az állománygyűlésen Dolányi Sándor alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese elismeréseket és jutalmakat adott át.

1596037531

Szöveg: MH ARB
Fotó: Háda István százados

* * *


MH Altiszti Akadémia

Államalapításunk ünnepén tettek honvédesküt

Alapkiképzésük befejeztével ünnepélyes honvédeskün tettek fogadalmat az MH Altiszti Akadémiára bevonult szerződéses legénységi állományú katonák valamint pályakezdő tisztek és altisztek. Az alakulat színháztermében dr. Gyenei Balázs honvéd mondta az esküt társai előtt, majd Holp György ezredes, az alakulat parancsnokhelyettese köszöntötte az állományt.

1596037531

„A katonai kiképzés feladataikat magabiztosan, sikeresen teljesítő győzteseket képez, akik győztesen térnek vissza a csatából. Így adva meg azt, amit a haza minden katonától elvár: magas fokú hozzáértést, az ország biztonságának garantálását, a siker dicsőségét. Az alapkiképzés csak az első lépcsőfok volt. Önökön is múlik, hogyan állnak hozzá a feladatokhoz, annak érdekében, hogy idővel profiként bármilyen válságos helyzetben helyesen cselekedjenek a feladat, a kötelék és a haza sikerének érdekében" – hangzottak az ezredes szavai.

1596037531

Az eskütételt követően az alakulat augusztus 20-a alkalmából tartott ünnepi állománygyűlést. Az ünnepségen Kiss Balázs főhadnagy, a MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Osztály tisztje mondott beszédet, melyben kiemelte: „Augusztus 20-a államalapításunk, Szent István királyunk ünnepe, Magyarország születésnapja. A születésnapok pedig fontos pillanatok az ember és a közösség életében. A mai napon esküt tett katonák számára az augusztus 20-ai ünnep immár végérvényesen egybeforr katonai születésnapjukkal, hiszen ahogy egy gyermek, vagy egy nemzet születik, úgy születik a katona is. Nem attól lesz valakiből honvéd, hogy aláír egy szerződést és egyenruhát ölt. Onnan, hogy megérti és elfogadja helyét és feladatát a rendszerben, megismeri a katonai élet írott és íratlan szabályait, megtanulja kezelni és karbantartani a rábízott fegyverét és képes egy közösség, egy csapat tagjaként tevékenykedni."

A beszédet követően elismeréseket átadása, majd a Szentendre Helyőrségzenekar ünnepi műsora zárta az ünnepi állománygyűlést.

1596037531

Szöveg és fotó: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy

* * *

MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
MH Katonai Rendészeti Központ

Augusztus 20-a, államalapításunk alkalmából az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) és az MH Katonai Rendészeti Központ közös ünnepséget tartott.
A rendezvény zenei aláfestését Baczkó István őrnagy vezényletével a Budapest Helyőrség Zenekar biztosította.

1596037532

Dr. Szolcsánszky Márton alezredes, az MH BHD 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Parancsnokság parancsnok helyettese megnyitó beszéde után az ünnepség a Boldogasszony, Anyánk című egyházi ünnep részletével folytatódott. Szolcsánszky alezredes Váci Mihály Kelet felől című verséből vett idézettel zárta az államalapítás történetét.
Az elismerések átadását követően az eseményt a Budapest Helyőrség Zenekar rövid koncertje zárta.

1596037532

Szöveg: Orosz Adrienn

Fotó: Szabó Lajos zászlós

* * *


MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred

A híradó és vezetéstámogató ezred a hagyományoknak megfelelően állománygyűlést tartott az államalapítás ünnepe alkalmából augusztus 17-én.
Horváth István őrnagy, az Összhaderőnemi Informatikai Főközpont Tábori Informatikai Tervezőközpont parancsnoka ünnepi beszédében elmondta: „Szent István hatalmas elszántsággal, ugyanakkor végtelen alázattal szolgálta nemzetét. Megrendíthetetlen hite vezette uralkodása során, alakja példaként áll a későbbi korok nemzedékei előtt."

1596037532

A beszédet követően Benda László ezredes, az alakulat parancsnoka kinevezéseket, és elismeréseket adott át az állomány kiemelkedő munkát végzett tagjainak. Köszönetét fejezte ki azon hivatásos, szerződéses katonáknak, és közalkalmazottaknak, akik jelen vannak az ünnepségen, továbbá külön megemlékezett azokról, akik nem lehettek jelen, mert misszióban vagy a határ mentén teljesítenek szolgálatot.

1596037532

A nemzeti ünnep alkalmából az alakulat idén is részt vesz Székesfehérvár Megyei Jogú Város ünnepi rendezvényein. Nemcsak koszorúzási és díszelgési feladatokkal, vagy logisztikai támogatással, de zenekari fellépéssel is színesítik a székesfehérvári Királyi Napok elnevezésű rendezvénysorozatot. Augusztus 17-én a Királyi Napok keretében megrendezett V. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztiválon a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar hangjai csendültek fel.

Szöveg: Vizinger Diána hadnagy
Fotó: Révész Csaba

* * *

MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred

A nemzeti ünnep alkalmából állománygyűlést tartottak az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél is.

1596037532

Az ünnepségen, Bodnár István hadnagy megemlékező szavai után Csurgó Attila ezredes, az alakulat parancsnoka kitüntetéseket és elismeréseket adott át az ezrednél több esztendeje kiemelkedő munkát végző tiszteknek, altiszteknek és közalkalmazottaknak.

1596037533

Fotó: Szlivon Judit főtörzsőrmester

* * *

MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

Ünnepi állománygyűléssel emlékezett meg idén is augusztus 20-ról, az államalapítás ünnepéről az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred állománya Kaposváron.
Székely Attila főhadnagy, a logisztikai ezred református lelkészének ünnepi beszédét követően elismerések átadására került sor.

1596037533

Az ünneplés augusztus 20-án folytatódik Kaposvár város főterén, a Kossuth téren, ünnepélyes zászlófelvonással és koszorúzással. Az idei év különlegességeként a helyi rádió, a Rádió Most élőben közvetíti a zászlófelvonást, melyben a narrátor szerepét Ilyés Zsolt alezredes kapta. A délután folyamán – sok egyéb program mellett – a Kaposvári Helyőrségi Zenekar műsora várja az érdeklődőket. A Városligetben a Magyar Honvédség Toborzó Napja is egyben ez a nap.


Szöveg és fotó: Löbl Eszter

* * *

MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság

Nemzeti ünnepünk, augusztus 20. alkalmából szervezett ünnepi állománygyűlést az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Dózsa György úti objektumában.

A magyarok történelmének kezdetére és államalapítónkra, Szent István királyra Foltin Hajnalka százados emlékezett. A múlt emlékei előtt tisztelgő ünnepi beszéd után elismeréseket adott át Bendes István alezredes, törzsfőnök. Az emléklapok és emléktárgyak átadása után a vezető röviden szólt az állományhoz, majd kellemes pihenést kívánt az állománynak.

1596037533

Szöveg: Bencsik Mónika hadnagy

Fotó: Heszler Ramóna Petra