Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az év orvosa a Honvédkórházban

Szöveg: MH Egészségügyi Központ |  2014. március 28. 14:56

Prof. dr. Rókusz László, az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház I. Belgyógyászati Osztályának főorvosa, címzetes egyetemi tanára kapta Az év orvosa elismerést, azaz az Astellas-díjat.

http://www.honvedkorhaz.hu/cikk/732
Az Astellas Pharma, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége, a Magyar Kórházszövetség és a hazai orvosképző egyetemek az Astellas-díj − Az év orvosa pályázat elindításával és a kiemelkedő orvosi teljesítmények széles körű elismerésével közösen kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy a hazai orvosok elismertsége és az orvosi hivatás megbecsülése a társadalom minden rétegében erősödjön. E cél érdekében közösen törekszenek arra, hogy az egészségügyben naponta megtapasztalható pozitív történetek és a betegek gyógyulását szolgáló példaértékű orvos−beteg kapcsolatok minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak.

1595969427
Az Astellas-díj

A 2013. évi pályázat nyertese a konzervatív eljárások (belgyógyászat) szakterületén prof. dr. Rókusz László, az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház I. Belgyógyászati Osztályának főorvosa, címzetes egyetemi tanára lett.

Rókusz László 1983-tól tagja az Egészségügyi Központ Honvédkórháznak és elődintézményeinek. Többek között főinfektológusként, klinikai igazgatóként, osztályvezető főorvosként tevékenykedett.

1595969427
Prof. dr. Rókusz László, az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház I. Belgyógyászati Osztályának főorvosa

Fotó: MH Egészségügyi Központ