Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Békeműveleti lőgyakorlatot tartottak

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. november 14. 11:41

Úgynevezett békeműveleti lőgyakorlatot hajtottak végre az ISAF törzstiszti célfelkészítés résztvevői Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központ kiképzőinek felügyelete mellett. Az egyhetes tanfolyam célja, hogy a váltásra tervezett állomány felkészüljön missziós feladatainak ellátására.

1595962860

Speciális, békeműveleti lőgyakorlatokat hajtottak végre

Afganisztánban, a NATO Nemzetközi Biztonsági Erők egyéni törzsbeosztásaiban szolgálatot teljesítők soron következő váltóállományának felkészítése október 28-án kezdődött Szolnokon, egy kéthetes missziós törzstiszti alaptanfolyam keretében. Ezen a kurzuson csak azoknak kellett részt venniük, akik eddig korábban még nem végeztek el hasonló tanfolyamot vagy nem rendelkeznek nemzetközi törzstiszti tapasztalattal. A sikeresen elvégzett missziós törzstiszti alaptanfolyam pedig egyfajta „belépő" volt a november 11-én kezdődő missziós törzstiszti célfelkészítésre.

E kurzus részeként – november 13-án, szerdán – különféle békeműveleti lőgyakorlatot hajtottak végre a résztvevők Szolnokon – mégpedig gyalogsági fegyverekkel.

„A gyakorlatok célja az volt, hogy felkészítsük a katonákat a sajátos, béketámogató tevékenységek végzése során fegyverrel megoldandó feladatok eredményes végrehajtására, mégpedig emberi élet kioltása nélkül" – mondta el a honvedelem.hu kérdésére válaszolva a lőgyakorlat vezetője, Bettembuk Róbert zászlós.

1595962861

„Célozz! Tűz!"

A felkészítés nem ért véget a lőgyakorlatokkal, a továbbiakban a katonák találkoznak az afganisztáni hadszíntérről közelmúltban hazatért, korábban azonos beosztásban szolgálatot teljesítőkkel, akik átadják „friss" missziós tapasztalataikat a kiutazás előtt állóknak. A tanfolyam végén pedig vám- és pénzügyi, illetve biztosítási tájékoztatókat is kapnak a kurzus résztvevői.

„A missziós törzstiszti célfelkészítésen a külszolgálatra felkészülő katonák hadszíntér-specifikus foglalkozásokon gyarapíthatják tudásukat. Ugyancsak fontos része a felkészítésnek a vallási és kulturális különbségek, illetve szokások, valamint a műveleti területen előforduló esetleges kockázatok és veszélyek oktatása, feldolgozása" – ismertette a tanfolyam programját Bakk Szabolcs főhadnagy. 

1595962861

Kiválóan teljesítették a feladatot

Fotó: a szerző felvételei