Egy nyelven kell beszélnünk
Szöveg: Szabóné Varga Erika zászlós | 2013. november 27. 18:29A civil-katonai párbeszédnek már itt, a kerekasztalnál el kell kezdődnie, ezzel jelentősen megkönnyítve mind a hazai katasztrófavédelmi helyzetben, mind pedig a műveleti területen történő együttműködést – hangsúlyozta Szilágyi Csaba ezredes. Az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Művelet Központ parancsnoka kerekasztal-beszélgetésre hívta a civil szervezeteket.
Szilágyi Csaba ezredes, a központ parancsnoka megnyitójában külön köszöntötte az első alkalommal meghívott ENSZ Menekültügyi Főbiztossága Közép-Európai Regionális Képviselet (UNHCR), valamint a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) képviselőit.
„A civil-katonai párbeszédnek már itt, a kerekasztalnál el kell kezdődnie, ezzel jelentősen megkönnyítve mind a hazai katasztrófavédelmi helyzetben, mind pedig a műveleti területen történő együttműködést. Egy nyelven kell beszélnünk, de ez csak akkor lehetséges, ha ismerjük egymás szervezeteinek felelősségi területeit és tevékenységi körét"
– fogalmazott az ezredes.
A rendezvényen résztvevők megismerhették a központ felépítését, hazai feladatait, valamint afganisztáni és koszovói szerepvállalását. Mindezek mellett értékelték a hazánkban októberben, első alkalommal megrendezett NATO CIMIC Fieldworker and Staff Worker Course – NATO Civil-katonai Együttműködési harcászati (kezdő), illetve törzstiszti (haladó) tanfolyamot, amelynek nemcsak a katonák, de a kerekasztal több szervezetének tagjai is résztvevői voltak.
A rendezvényen elhangzott: a központ munkatársait a Magyar Vöröskereszt meghívta egy olyan tréningre, amelynek tárgya a humanitárius és természeti katasztrófák elleni védekezés.
Fotó: a szerző felvételei