Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együttműködés a Szolnoki Főiskolával

Szöveg: Ifju Tímea főhadnagy |  2013. július 4. 17:16

Együttműködési megállapodást írt alá az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) és a Szolnoki Főiskola július 3-án a Tisza-parti városban. Az MH HKNYP eddig hat felsőoktatási intézménnyel kötött hasonló együttműködési megállapodást.

A megállapodást Vanyur Tibor mérnök ezredes, az MH HKNYP parancsnoka és dr. Túróczi Imre, a Szolnoki Főiskola rektora írta alá. A rendezvényen elhangzott: a megállapodás a hosszú távra szóló együttműködést, a haza szolgálata iránt elkötelezettek honvédelmi feladatokban történő közreműködését kívánja elősegíteni. A partnerség létrehozásának kiemelt célja, hogy az MH HKNYP és a Szolnoki Főiskola közös, hatékony munkája elősegítse az Önkéntes Tartalékos Rendszer feltöltését, elsősorban a felsőoktatási intézmény hallgatóinak köréből.

1595956590

Dr. Túróczi Imre hangsúlyozta: szükség van a főiskolai hallgatók honvédelmi ismeretekre történő oktatására, nevelésére, amelyből fegyelmet, következetességet, felelősséget tanulnak majd a fiatalok. Hozzátette: reméli, hogy a hallgatók körében is népszerű lesz az önkéntes tartalékos szolgálat. Kiemelte: a főiskola a hallgatóknak a tanulmányaik során az Önkéntes Tartalékos Rendszerben való részvételért − az oklevél megszerzéséhez előírt összes kredit legalább öt százalékáig − kreditkedvezményt biztosít.

„Szolnok az Alföld kapuja, a Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság pedig a Magyar Honvédség kapuja: ezt a két kaput mi most itt összenyitjuk az Önkéntes Tartalékos Rendszer és a honvédelem érdekében" − mondta Vanyur Tibor ezredes. Aláhúzta, hogy a Magyar Honvédségnek hosszú távon van szüksége azokra az önkéntes tartalékosokra, akik tenni akarnak a haza védelméért.

1595956591


Fotó: a szerző felvételei