Elektronikus tananyag és médiatár a hazaszeretet erősítésére, elmélyítésére
Szöveg: Nyulas Szabolcs | 2015. december 6. 6:32Rövidesen elérhető lesz a Nemzeti Közoktatási Portálon A hazafias és honvédelmi neveléshez digitális tartalom és módszertan kidolgozása című pályázat keretében elkészült, akkreditált digitális tananyag – jelentették be december 5-én egy fővárosi konferencián.
Dr. Bardócz-Tódor Andrástól megtudtuk: az ismereteket nem önálló tantárgyként oktatnák, hanem például a történelem vagy osztályfőnöki órákba épülnének be, és a középiskolásokon, illetve az általános iskolásokon kívül az óvodásokat is megszólítanák vele. A szakember elmondta azt is, hogy a fejlesztés megvalósítására pályázaton nyertek el forrást, a projektet a SZÁMALK Oktatási és Informatikai Zrt. Koordinálta, a témakörök kidolgozásában pedig – 22 közoktatási intézmény és 57 pedagógus mellett – az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vett részt. Az MTA SZTAKI eLearning Osztálya az innovatív oktatási módszertan kidolgozásában és az elektronikus tartalmak megvalósításában működött közre. A modulok egyébként fontos kiegészítői lehetnek a katonai alapismeretek nevű választható tantárgynak.
Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára – aki a tananyagban szereplő egyik interjúban is megszólal – a konferencia meghívott vendégeként megjegyezte: már mintegy 70 iskolában oktatják a katonai alapismereteket, és eddig több mint tízezer diák ismerkedett meg a tantárggyal. Rámutatott, hogy a sorkatonaság felfüggesztése óta a fiatalok leginkább a katonai alapismereteken keresztül kerülhetnek kapcsolatba a honvédséggel; tanulmányaik során erősödhet hazaszeretetük és elkötelezettségük a haza iránt. Ez azért fontos, mert a haza védelme valóban nemzeti ügy, hiszen mindenkire tartozik, mindenki tehet érte.
Szalayné Kelemen Ildikó, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolájának igazgatója, a projekt közreműködője hangsúlyozta: a hazaszeretetet csak indirekt módon lehet a diákokban felkelteni, és az általa érzékenyítésnek nevezett folyamatnak része kell, hogy legyen az elfogadásra való oktatás is. Ezért a törzsanyag fontos részét képezi a fogyatékkal élők bemutatása: több interjút készítettek parasportolókkal és az ügy egyik arca, illetve támogatója lett Weisz Fanni hallássérült fotómodell, esélyegyenlőségi aktivista is. Kiemelt szempont volt, hogy a teljes tananyagot akadálymentesítették a nem látó gyermekek számára is. Hangsúlyozta: évről-évre egyre több fiatal választja közép- és emelt szintű érettségi vizsgájának a katonai alapismeretek tantárgyat, és a most bemutatott ismeretanyag nagyban elősegíti az ezekre való felkészülést. A honvédelmi oktatáshoz kapcsolódó „csomagban" olyan témakörök szerepelnek, mint a biztonság- és katonapolitika, a szerződéses honvédek mindennapi élete, a missziók és a katonai szervezetek.
Elhangzott az is, hogy a projekt elindításában és kidolgozásában mások mellett kiemelkedő érdemei vannak dr. Czank László nyugállományú alezredesnek és Czank Lívia újságírónak, aki hétköznapi hősökkel és példaképekkel készített interjúkat, riportokat és hangfelvételeket a projektben.
Fotó: Dévényi Veronika