Éltek, élnek és élni fognak

Halandók számára azonban az idő megkerülhetetlen tényező, alapjaiban határozza meg és befolyásolja mindennapjainkat. Már csak azért is, mert a földön élők közül senki sem tudja pontosan megmondani: mennyi ideje is van hátra álmai valóra váltásához és céljai eléréséhez. Minden pillanat egyedi, megismételhetetlen – a halál, az elmúlás bizonyossága teszi azzá. A fentiekből következik az is, hogy az ember nagy általánosságban foggal-körömmel ragaszkodik életéhez. Gondoljunk csak az életösztönre, sok más egyéb mellett. Amikor valami vagy valaki életünket veszélyezteti, életösztönünk és a szervezetünkben villámgyorsan lezajló biokémiai folyamatok szinte szuperhőssé tesznek minket. Életünk védelme érdekében korábban elképzelhetetlen tetteket is véghezvihetünk.

A fentieknek nem mond ellent az sem, hogy éltnek, élnek és élni fognak olyan emberek, akik önként letett esküjükben, vagy önálló elhatározásból bármikor készek az egyébként féltett életet feláldozni egy magasabb rendű eszme érdekében. A világtörténelem folyamán megszámlálhatatlanul sok katona és civil vesztette el időnek előtte életét hazája védelme érdekében. Akik életükben ellenségeként harcoltak egymás ellen, azokat halálukban ez a motiváció egyenlővé teszi, egy bajtársi közösségbe kovácsolja.

A hétköznapokban igen ritkán gondolunk minderre. Pedig több mint ezeréves történelmünk során rengeteg ember, rengeteg honvéd áldozata kellett ahhoz is, hogy manapság például magyar nyelven olvashassuk el a boltban a megvásárolni kívánt termékek nevét. És arra meg végképp nem gondolunk, hogy aki mögöttünk áll a sorban a pénztárnál, az talán nap mint nap hazánk biztonságának védelme érdekében dolgozik. Mert katona. Kiképzés, gyakorlat, összekovácsolás, felkészülés, tanulás, vagy legyen éppen bármilyen katonai feladat – mindent annak érdekében tesznek, hogy a lehető legjobb képességekkel őrködjenek a biztonság felett.

Nehogy azt gondoljuk: csak az áldozza az életét a hazáért, aki ténylegesen szolgálat közben veszíti el életét. Békeidőben, határainkon belül az irodai munkát végző katona is átvitt értelemben nap mint nap a haza érdekében dolgozik. Végzi a munkáját, és a munkája pedig – mint minden foglalkozás – lassan végez vele. Ez is egyfajta áldozat.

Az életnek tehát a halál ad értelmet. Ám annak semmi értelme, ha csak az év egyetlen napján emlékezünk meg azokról, akik már nincsenek az élők sorában. Nem is lenne természetes mindez. Már csak azért sem, mert lényegi valójukban az elhunyt bajtársak (legyenek bármilyen nemzetiségűek) sem csupán ismert és még ismeretlen katonasírokban alusszák örök álmukat. Merthogy ma már tudományosan is bizonyított, hogy a halál után a testből láthatatlan energia távozik el, és a léleknek is van bizonyos, csekély súlya. A földi maradványok a katonasírokban maradnak, és a sírokat időnként emlékmécsesek lángjai világítják meg. A hősi lelkek viszont részben még élő lelkekben léteznek valamilyen formában tovább.

Ne csak halottak napján jussanak eszünkbe!

Fotó: Galovtsik Gábor és Szűcs László