Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Értékelés és feladatszabás a tatai dandárnál

Szöveg: Pogrányi Viktória |  2018. március 2. 7:02

Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál február 26-án tartották az értékelő-feladatszabó értekezletet, melyen Korom Ferenc vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is részt vett.

1599182673
Az értekezleten Horváth Gábor dandártábornok, az alakulat parancsnoka értékelte a 2017-es évet, majd meghatározta 2018 legfontosabb feladatait.

A 2017-ben végrehajtott feladatok közül a dandárparancsnok kiemelte a nemzetközi és hazai gyakorlatokon való részvételt (Training Bridge 2017, Szentesi Fokos 2017), valamint a többnemzeti, de elsősorban a magyar-amerikai közös kiképzések keretében létrejövő, az együttműködést fejlesztő gyakorlatok fontosságát (Buffalo Ride 2017, Long Knife 2017). Értékelésében nagy hangsúlyt fektetett a külszolgálatok – az iraki és a koszovói misszió – fontosságára, valamint az ezek váltására való felkészülésre. (KFOR-18, IKBK-6).

1599182674
A dandár fő irányvonala idén a hazai gyakorlatok végrehajtása (Vasököl 2018, Pusztító Tűzeső 2018, Olvadó Páncél 2018, Bölényroham 2018). Ezen felül számos feladat áll a tatai katonák előtt. 2018 sem telik el amerikai-magyar közös kiképzés nélkül, amit az év második felében tartanak. A fő irányelvek között továbbra is kiemelt helyen szerepel – az alaprendeltetésen és nemzetközi szerződésekben meghatározott feladatokon túl – a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programra való felkészülés.

Az értekezlet záróbeszédét Korom Ferenc vezérőrnagy tartotta, aki megköszönte a dandár 2017-ben elvégzett munkáját. Kiemelte: a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében a tatai dandárt nehéztechnikai eszközökkel és képességekkel kívánják felszerelni, ami része lesz a programban elérni kívánt ütőképes hadsereg létrehozásának.

1599182674
Fotó: a szerző felvételei