Három generáció

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám | 2015. december 25. 13:41

Száz évvel ezelőtt született vitéz Szentgyörgyi Dezső, a kecskeméti légibázis névadója, aki 29 igazolt légi győzelmével a legeredményesebb magyar vadászpilóta, és mind a szovjet, mind az angolszász ászok méltó ellenfélként tekintettek rá. Fia és unokája nemcsak nevét viseli, de ők is mindketten pilóták lettek, és egy hihetetlen életútról meséltek magazinunknak.

Ifjabb Szentgyörgyi Dezső egy műanyag tokban őrzött, megvörösödött érmét tart a kezében; egyet a rengeteg relikvia közül, amelyeket féltve őriz az otthonában található számos vitrin egyikében. „Ezt a kétforintost a zsebében találták. A tengervíztől lett ilyen."

Megilletődve nézzük a kis pénzdarabot: az egyik utolsó emlék ez egy igazi legenda életéből, egy olyan pályafutás mementója, amely minden túlzás nélkül nagyszabású hollywoodi filmeposzba kívánkozna. Persze megítélés kérdése, hogy milyen kicsengésű mozit lehetne forgatni minden idők legeredményesebb magyar vadászpilótája, vitéz Szentgyörgyi Dezső sorsáról. „Igazság szerint az előző rendszerben is érezték, hogy az egész élete egy görög tragédia volt, és már akkor is felmerült a film ötlete" – válaszolja felvetésünkre a néhai ász fia. „Elő is hozakodtak neki az ötlettel, csak éppen azt találták ki, hogy a végén álljon át a szovjetekhez…"

Szentgyörgyi zászlós nemcsak profizmusával, de termetével is kiemelkedett a vadászpilóták közül.

A kétforintos 1971. augusztus 28-án, Koppenhágánál került a tengerbe, amikor a volt vadászpilóta már a Malév repülőgép-vezetőjeként, egy végzetes baleset következtében – az általa vezetett Il–18-as további huszonkilenc utasával együtt – életét vesztette. „Belerepültek egy mikrocellába leszállás közben" – mondja ifjabb Szentgyörgyi Dezső. „A mögöttük repülő Boeing 707-es is jó hatszáz métert süllyedt, mire sikerült stabilizálni, de nekik még volt magasságuk. Apáméknak nem volt, bár felismerte a helyzetet, és megindították az átstartolási eljárást. Tényleg csak métereken múlott, de aztán a gép valamelyik része elkapta a vizet. Mindössze hárman maradtak életben, ők is csak úgy, hogy az utasok egyike – egy NDK-beli úszó – a hajánál fogva megragadta a két mellette ülőt, és felúsztak a felszínre."

Elhallgatott hőstettek

A legnagyobb magyar ász tehát sosem élvezhette a jól megérdemelt, nyugodt időskort, pedig élete minden volt, csak könnyű nem. Huszonkilenc hitelesített légi győzelme olyannyira önmagáért beszélt, hogy 1950-ben évekre börtönbe zárta a Rákosi-rezsim. Pedig közvetlenül a háború után még a magyar–szovjet légitársasághoz, a Maszovlethez is felvették. „Amikor jelentkezett, és bemutatkozott, a helyi magyar párttitkár természetesen azonnal el akarta hajtani, az ordítozás zajára azonban előkerült a szovjet igazgató"– idézi fel fia. „Mikor a magyar kolléga elmesélte neki, hogy ennek a fasiszta brigantinak van képe jelentkezni ide, megkérdezte: és hány légi győzelmet aratott ez a fasiszta briganti? Miután apám válaszolt, csak annyit mondott: a háborúnak vége, és aki ennyi sztálini sólymot tudott lelőni, az bizonyosan nagyon jó pilóta. Fel van véve."

Szentgyörgyi Dezsőt később az ÁVH pribékjei sem tudták megtörni. „Az első pofon után leütötte a vallatót, mire persze agyba-főbe verték, de később azt mondta: minden pofont vissza kell adni, és ma sem tenne másképp. Harmincegy napon át kínozták, de nem volt hajlandó azt vallani, hogy kémkedett. Amikor viszont az egyik nap meghallotta a szomszéd szobából anyám sírását, így szólt: adják oda a papírokat, mindent aláír." Hatévnyi fogság következett, amelynek egy részét a család kitelepítve, hihetetlen nélkülözésben töltötte. „Ebből az időszakból származik róla a legkorábbi emlékem is: 1953-ban nagyanyámmal meglátogathattuk Vácon. Előtte olyan híreket kaptunk, hogy kivégezték. Tisztán emlékszem: a rácsok mögött ott állt egy valószínűtlenül soványra fogyott, ám sugárzóan boldog tekintetű ember. Annyi mindent akart elmondani abban a néhány percben, hogy ötéves fejjel semmit sem értettem belőle. Aztán 1956 elején, amikor már Budapesten éltünk, egy nap kopogtatott nálunk a házmester, és amikor lementem hozzá, ott volt nála apám. A család szétszakadt a fogsága idején, de onnantól fogva hétvégente mindig találkoztunk."

Mindez persze nem jelentette azt, hogy fia bármit is tudott apja múltjáról. „A vidéki rokonok néha elejtettek egy-két mondatot a háborúról, ő azonban sosem beszélt erről, így csak 1968 körül tudtam meg az igazságot. Egyetemi vizsgára készültem, amikor valaki csengetett. Kimentem, de sehol senki: egy Repülő ászok című, amerikai kiadású könyv hevert az ajtó előtt" – emeli le a polcról a világháború
legjobb vadászpilótáit bemutató, féltve őrzött kötetet. „Amikor elértem a magyarokig, azonnal dobtam egy hátast. Egyből el is mentem hozzá: mi az, hogy én erről semmit sem tudok? Idegesen cigarettára gyújtott, és annyit kérdezett: hogy került ez hozzád? Itt jöttem rá, hogy valami nagy titok lappang a háttérben, és elkezdtem önállóan nyomozni." Ebben az időszakban egykori tagjain kívül az országban már alig emlékezett valaki a Magyar Királyi Légierőre, arra pedig főleg nem, hogy ez a légierő milyen haditetteket produkált. „Az amerikaiakkal szemben repülőgépek számában harmincszoros, személyzetben kétszázszoros, fegyverzetben háromszázszoros hátrányban voltak, mégsem hátráltak meg, és jelentős veszteségeket okoztak nekik."

Ifjabb Szentgyörgyi Dezsőt befogadták apja egykori bajtársai. A képen Micha György, Pintér Gyula és Holéczy Dániel társaságában.

„Katona vagyok…"

E példás helytállás vezetett odáig, hogy az ellenség által is rettegett, ám feltétel nélkül elismert Szentgyörgyi Dezső – mint ahogy már írtuk – évekre börtönbe került, és szabadulása után lakatosként helyezkedett el. „A nadrágját kézzel varrta, és heteken át paradicsomon élt, hogy kihúzza fizetésig. Aztán elhívták a Malévhez, ahol típusátképzés után pilóta lett. Mikor kitört a forradalom, a légitársaságnál is fel akarták kötni a párttitkárt; azt mondták neki, ez az ő privilégiuma, hiszen ő szenvedett a legtöbbet, de nem volt rá hajlandó. Kijelentette: ezzel pont olyan aljassá válna, mint akik miatt börtönben ült. A párttitkárt futni hagyták."

Nem ez volt az első eset, amikor Szentgyörgyi Dezső megmentette valaki olyan életét, aki fordított helyzetben lehet, hogy másképp tett volna. „Az volt az elve, hogy soha nem szabad visszaélni az erőfölénnyel. A Balaton környéki harcok során egy alkalommal mögötte repült egy angolszász gép, de az nem tüzelt rá, pedig a másik legalább olyan jó volt, mint ő. Mikor mellé repült, azt jelezte: nincs lőszere. Apám erre mutatta neki: te balra, én jobbra. Leszállás után persze Ujszászy György százados, a Puma század parancsnoka felelősségre vonta, miért nem semmisítette meg az ellenséget, de csak annyit felelt: katona vagyok, nem gyilkos. Máskor pedig egy szovjet pilótát mentett meg, akit ő lőtt le a Donnál. A németek egyből lőni kezdték az ejtőernyőn lógó, tehetetlen embert, apám azonban körberepülte a földig, és nem hagyta, hogy végezzenek vele" – idéz fel a fia két jellemző történetet.

Ifjabb Szentgyörgyi első repülése Budaörsről, édesapjával. A Li–2-es navigátorüléséből ismerkedik későbbi hivatása szépségével.

Ha ez így még mindig nem lenne elég filmszerű: Szentgyörgyi Dezső később mindkét megmentettel találkozott. „Amikor Malév-pilótaként először ment Londonba, piros szőnyeggel várták, és egy férfi virágcsokorral fogadta. Az angol volt az, akit nem lőtt le, és aki évekig nyomozott utána, kinek köszönheti az életét. A szovjettel pedig akkor hozta ismét össze a sors, amikor egy továbbképzésen, a Szovjetunióban a legnehezebb feladatot kérte a szimulátorban: azt, amikor az egyik oldalon egyszerre két hajtómű áll le. A foglalkozásvezető megkérdezte, ki ez az ember, aztán amikor megmondták neki, feltépte az ajtót, berohant, és össze-vissza csókolta apámat. Ő volt a szovjet pilóta, aki ott lógott az ernyőn."

Szentgyörgyi legendáját jól jellemzi az a kis beszélgetés is, amit az 1950-es években Magyarországra látogató Alekszandr Pokriskinnel folytatott. „Annak idején részt vett egy ütközetben, amelyben Pokriskin gépe is repült, de nem tudta, hogy az egyik legnagyobb szovjet ász akkor épp a pihenőjét töltötte. Mi már találkoztunk – mondta neki. Pokriskin ránézett, és csak annyit felelt: nem, Szentgyörgyi, mi nem találkoztunk, mert maga akkor nem lenne itt. Vagy én." A legnagyobb magyar vadászpilótát a Malévnál sem merték kikezdeni. „Pár napig együtt ült Kádárral, és egymás kihegyezett körmeit kötözgette a kommunista belügyminiszter meg a horthysta repülőtiszt. Kádár a börtön után csak apámmal akart repülni, és rendszerint ő is vitte. Nemcsak képességei, hanem emberi magatartása miatt is bízott benne."

Követendő példa

Ilyen példakép mellett semmi meglepő nincs abban, hogy az ifjabbik Szentgyörgyi szintén pilóta szeretett volna lenni, ám először másként alakult. „Középiskolás koromban elmentem egy motorossportrepülő-képzésre, de átnéztek rajtam, nem repültem semmit, így otthagytam. Elfogadtam az öreg álláspontját, ő ugyanis azt vallotta: jobb, ha mérnök leszek. Az autóiparban helyezkedtem el, és apám halála után, 1973-ban jelentkeztem a Malévnál akkor induló navigátorképzésre. Miután azt befejeztem, tizennégy éven át egy Tupoljev orrában ültem, és az átlátszó üvegen keresztül néztem a világot. Életem egyik legszebb időszaka volt. Később pedig pilóta lettem, és a 2000-es évek közepéig a Malévnál repültem."

A repülés szenvedélyét az unoka is örökölte: legifjabb Szentgyörgyi Dezső már kisgyerekként is az otthoni repülős albumokat lapozgatta, ma pedig a Kuwait Airways pilótája. „1987 körül, 12 évesen kutattam otthon, amikor éppen egyedül voltam, és találtam egy megsárgult újságcikket az 1940-es évekből, a Magyar Szárnyak című lapból. A cikk címe Üvölt a Puma volt, és nagypapáról szólt, akinek addig semmit sem tudtam a háborús múltjáról: ott volt róla egy fotó is egy Messerschmitt 109-essel. Ezzel fogadtam apámat, aki csak annyit mondott: b…meg, ezért ülni lehet!". Nevetnek. „De akkor azért már ki lehetett mondani, hogy nem Lenin volt a legnagyobb magyar ember, nem kellett visszatuszkolni mindent a fiókba."

Olyannyira nem, hogy 1990-ben már mindketten részt vettek a kecskeméti repülőbázis ünnepségén, amikor az alakulat felvette Szentgyörgyi Dezső nevét – amit néhány évvel korábban még csak kimondani sem nagyon lehetett. „A Malévnál előfordult, hogy elhangzott: mit keres ott egy horthysta repülőtiszt fia" – meséli a legenda fia. „Egész életemben a számat tartva dolgoztam, aztán egy napon bementem a pilótaeligazítóba, ahol egy vadidegen közölte: holnap várnak Kecskeméten, mert a repülőbázis felvette édesapám nevét, és itt az ideje, hogy végre megemlékezzünk hőseinkről. Megfagyott a levegő a teremben: beállítottságától függően ki így, ki úgy nézett rám. Másnap, az ünnepségen azt kérdeztem Nemeslaki Zoltántól, aki korábban szintén a Malévnál repült, és annak idején Horthy István kísérője volt a Donnál: Zoli bácsi, biztos vagy benne, hogy én itt vagyok? Azt felelte, ő is végig ezt kérdezgeti magától…"

A családból ma tehát már csak az unoka repül aktívan: a kuvaiti céghez már komoly rutin birtokában került – kereskedelmi repülési múlt, a Malév navigációs osztályán végzett munka, illetve néhány tajvani év után. A Távol-Keleten a repülőgépek királynőjét, a Boeing 747-est vezette éveken át. Együtt nem nagyon szoktak repülni, hiszen ezt egyik légitársaságnál sem szeretik. „Az előfordult, hogy nyaralásról utasként hazahoztam, de hát az más", mosolyog a legifjabbik Szentgyörgyi Dezső.

Édesapja ma már nem nagyon emelkedik a levegőbe. „Ha éppen kint járok a reptéren, és valaki megkérdezi, van-e kedvem tenni egy kört, igent mondok, de ott él bennem apám sorsa. Így is akad elég dolgom itt a tanyán…"

Vitéz Szentgyörgyi Dezső emlékét folyamatosan ápolják Kecskeméten, nemrég elhunyt özvegye is a bázis rendszeres vendége volt, a Honvédelmi Minisztérium pedig 2015-öt, születésének centenáriumi esztendejét, Szentgyörgyi-évnek nyilvánította. De ma is jóval kevesebben ismerik, mint az, érdemei alapján, indokolt lenne. A valaha élt legnagyobb magyar vadászpilóta, a magyar ász, akit ellenségei is tiszteltek és elismertek, persze bizonyára elégedett lenne, ha látná, hogy fia és unokája is repül. Ahogy fia felidézi: „Egy szovjet repülő tábornok egyszer azt mondta apámnak: Szentgyörgyi, magának egy pechje van. Az, hogy nem Magyarországtól 500 kilométerre nyugatra vagy keletre született."