Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Húsz év után újra

Szöveg: Szűcs László |  2012. október 1. 21:19

A tartalékos katonák rendkívül fegyelmezettek, példamutatóak. Hozzáállásuk olyan, ami a jelenleg szolgálatot teljesítők számára is példaértékű – hangsúlyozta dr. Benkő Tibor vezérezredes Tatán, október elsején.

A Honvéd Vezérkar főnök azokat az önkéntes műveleti tartalékos katonákat látogatta meg hétfő délután, akik egy héttel ezelőtt vonultak be az MH 25. Klapka György Lövészdandárhoz.

Benkő Tibor vezérezredes hangsúlyozta: szeptember 24-én 1379 önkéntes műveleti tartalékos vonult be az ország három helyőrségébe, Tatára, Debrecenbe és Budapestre, a Petőfi-laktanyába. „Utoljára húsz évvel ezelőtt, 1992-ben volt hasonló méretű tartalékos bevonulás, akkor 1079 tartalékos katona vonult be a Nyírségbe, egy tartalékos-gyakorlatra" – fogalmazott.

A Honvéd Vezérkar főnök kiemelte: 2004-ben, a sorkatonai szolgálat megszüntetésével sajnálatos módon megszűnt a Magyar Honvédség tartalékos rendszere is, ám a világon nincsen olyan haderő, amelynek ne lenne tartalékos katonája, így szükségessé vált a rendszer újraélesztése – erről 2010-ben született döntés.

1595942422

Benkő vezérezredes hangsúlyozta: a nyugdíjtörvény változásával járó, a szolgálati járadékosokra kivetett 16 százalékos adó adta a lehetőséget arra, hogy segíteni próbáljanak a nyugállományú katonáknak, akik önkéntes tartalékos szolgálatot vállalva mentesülnek annak megfizetésétől.

„Tudom, hogy vannak önök között olyanok is, akik nem az adó miatt vannak itt, hanem azért, mert elkötelezettek a haza védelme iránt" – fogalmazott a vezérezredes, hozzátéve: az önkéntes tartalékos rendszer kialakításával azokat is megcélozták, akik soha nem voltak katonák és nem estek át semmilyen katonai kiképzésen. „De természetesen az első helyen önök állnak, akik tisztességgel, becsülettel szolgáltak hosszú éveken keresztül" – mondta a Honvéd Vezérkar főnök.

Benkő Tibor vezérezredes ezt követően tájékoztatta az önkéntes műveleti tartalékos katonákat a Magyar Honvédség jelenlegi helyzetéről.

Tatai látogatása során a vezérkarfőnök arra is lehetőséget adott, hogy a tartalékosok feltegyék kérdéseiket. Egyikük arra volt kíváncsi, hogy a kiképzés után milyen beosztást tudnak felajánlani a tartalékos katonáknak. Benkő vezérezredes hangsúlyozta: a mostani tíznapos kiképzés egyik fontos célja az, hogy a parancsnokok felmérjék az állomány katonai-szakmai képzettségét, illetve rendfokozati összetételét. Ez alapján kell javaslatot tenniük az önkéntes tartalékos katonákkal betölthető beosztásokra.

1595942422

„Meggyőződésem, hogy a tartalékos rendszerre szükség van és a jövőben is szükség lesz" – válaszolta Benkő vezérezredes arra a kérdésre, hogy hosszú távon mennyire stabil az ÖTR. A katonák további kérdéseket tettek fel az utazási költségtérítésről, illetve az ipari és természeti katasztrófák esetén történő behívás rendjéről.

A Tatára bevonult önkéntes műveleti tartalékosok október 4-én, csütörtökön tesznek ünnepélyes és nyilvános esküt az Öreg-tó partján található Esterházy-parkban.

Fotó: A szerző felvételei