Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Idén harmadjára mozgatja meg Pápát a SAC tavaszi örömfutása

Szöveg: honvedelem.hu / heavyairliftwing.org |  2014. május 14. 9:22

2014-ben harmadjára rendezik meg a többnemzeti SAC program szervezeteinek, a Nehéz Légiszállító Ezrednek, a Boeing vállalatnak, a NATO Légiszállítást Kezelő Programirodának és az MH Pápa Bázisrepülőtérnek az önkéntesei a pápai tavaszi örömfutást.

A május 17-i, szombati tavaszi örömfutás egy hagyományos jótékonysági sportrendezvény, amelyet a Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) önkéntesei szerveznek. Az idei futás a helyi vérellátó szolgálat támogatását tűzte ki célul, amellett, hogy összehozza a pápaiakat és az itt élő külföldieket egy kis közös mozgásra a szabadban.

A rendezvény célja, hogy a Pápán élő külföldiek és a helyi lakosok egy jókedvű, sportos, egészséges délelőttöt töltsenek el együtt a jótékonyság jegyében.

Az 5 kilométeres futás résztvevői reggel 9 órakor rajtolnak a városi sportcsarnok elől, ahol 13 óráig családi programok is várják majd a kilátogatókat. Akik nem éreznek elég erőt magukban a futáshoz, egy kellemes, 2,5 kilométeres sétával tehetnek az egészségükért a Várkertben.

Szombaton a gyerekek is futócipőt húzhatnak, hiszen két korcsoportban mérettethetik meg magukat ők is.

A versenyen való részvétel ingyenes, nevezési díj nincs, de a szervezők mindenkit arra buzdítanak, hogy támogassák adományaikkal az idei kiválasztottat.

2014-ben a befolyt összeget a pápai vérellátó szolgálat kapja majd, amely az adományokból elavult eszközparkját szeretné bővíteni, többek között olyan berendezésekkel, mint egy új csőcentrifuga, egy véradó mobilágy és új rezgőmérlegek. Ezek az eszközök mind elengedhetetlenek az életmentő vérkészítmények előállításához.

Az örömfutás ideje alatt a vérellátó szolgálat egy véradókamionnal is képviseli majd magát a helyszínen, a sportcsarnok előtt, így a kilátogatók nemcsak pénzbeli adományokkal segíthetik a szolgálat munkáját, hanem vért is adhatnak a helyszínen.

2012-ben az örömfutás a pápai Fogyatékosok Nappali Intézetének, 2013-ban pedig a Gróf Esterházy Kórház laborjának gyűjtött.

További információ a rendezvényről a http://www.facebook.com/papafunrun Facebook-oldalon olvasható.