Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kegyelet a hősöknek

Szöveg: Martinkovits Katalin, Tóth Andrea |  2015. július 9. 17:52

Egy évszázaddal ezelőtt nyitották meg a debreceni Orosz Hadifogoly- és Járványtemetőt. Az Orosz Föderáció által újonnan felújított sírkert átadása a napokban történt meg a városban, az eseményen beszédet mondott dr. Papp László, Debrecen polgármestere, és Szergej Borozdin debreceni orosz főkonzul.

1595997068

1914-ben folyamatosan haladtak át hadifogoly-szállítmányok Debrecenen keresztül: a foglyokat a frontvonaltól távol eső katonai kerületekben létrehozott törzstáborokban helyeztek el. A települések – így Debrecen is – innen igényelhettek és kaphattak hadifoglyokat a bevonult férfi munkaerő pótlására. A foglyokat a város nyugati határában működött gőztéglagyár agyagfeltáró gödreiben és más használaton kívüli épületeiben helyezték el. Egyes források szerint 1914. június 9-én rohamosan megnőtt a kolerával fertőzöttek száma, és hiába kezdték meg a védőoltások beadását, július elsejéig 1618 orosz hadifogoly vesztette életét a fertőzésben. Az elhunytakat itt, az Orosz Hadifogoly- és Járványtemetőben temették el.

A temető történetét Csákvári Sándor, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hadisírkutató-történésze ismertette a meghívott vendégekkel. Mint mondta, a Bocskai-dandárnál működő hadisír-kutatócsoport a debreceni hadifogoly-anyakönyvek másodpéldányai alapján a tömegsírokból 510 halott adatait tudta kideríteni, és hangsúlyozta, hogy a fogolytábor parancsnoka saját költségén emlékművet emeltetett az elhunytak tiszteletére. Az emlékmű felirata szerint a tábor parancsnoka ősbudai Rácz Béla, a 101. gyalogezred tartalékos főhadnagya volt.

1595997068

Az orosz foglyok járványtemetőjét 1915 nyarán lezárták, ezt követően az elhunyt hadifoglyok a Szent Anna katolikus temetőben és a Hatvan utcai járványtemetőben kapták meg a végtisztességet. A területet 1917 szeptemberében ismét megnyitották és kibővítették, orosz, olasz, szerb hadifoglyokat, internáltakat és civil munkásokat temettek ide, de már egyéni sírokba.
A kutatásokból az is kiderült, hogy ebben a temetőben több magyar katona alussza örök álmát, akik betegség következtében a Salvator megfigyelő kórházban vesztették életüket. Exhumálás után a megszüntetett nyulasi barakktemetőből kerültek ide.

A sírkertben az emlékezők katonai tiszteletadás mellett helyezték el a kegyelet virágait, majd pedig felcsendültek az Il Silencio dallamai.

1595997068

Fotó: Szalka Miklós őrvezető