Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Konferencia a katonai kultúráról

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. november 13. 16:57

Honvédség és kultúra címmel szervezett konferenciát az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Protokoll, Rekreációs és Kulturális Igazgatósága Honvédelem a Magyar Honvédség kultúrával foglalkozó szakembereinek november 12-én, Budapesten, a Stefánia Palotában.

1595962851
A konferencia résztvevői

A konferencia résztvevői megvitatták a 2014-es évre vonatkozó célokat, feladatokat és a kulturális élet területein kínálkozó lehetőségeket. Emellett áttekintették az első világháború kitörésének századik évfordulójához kapcsolódó méltó megemlékezések lehetőségeit, majd megvitatták szakmai tapasztalataikat is.

A rendezvény meghívott előadói a kultúráról és az ahhoz kapcsolódó területekről tartottak előadásokat. A jelenlévők megismerhették többek között a szervező MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárt és az ott folyó munkát, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban megalakult első világháborús projektiroda céljait és feladatait, az első világháborús központi emlékhely felállításának tervét és az országos hadisír- és hősiemlékmű-felmérési programot.

1595962851

Zsalakó István, a Zrínyi Média kommunikációs igazgatója, a cég idei kiadványait és a 2014. évi terveit ismertette

Bemutatták a Zrínyi Média idei kiadványait és 2014 terveit, ismertették a Honvédelmi Kötelék program kitűzött céljait és együttműködés lehetőségeit, és beszámolót hallgathattak meg az érdeklődők az országosan újraéledő tiszti kaszinókról is.  Mindezek mellett szó esett a jövő évben megrendezendő katona-zenekari koncertekről és fesztiválokról.

A rendezvény végén a Honvéd Együttes 2014-es évadjáról és tervezett műsorairól számoltak be, majd a Kulturális Alosztály és a konferenciának otthont adó Honvéd Kulturális Központ ismertette programjait.

1595962851
Dr. Bolvári -Takács Gábor, a Honvéd Együttes igazgatója a 2013/2014-es évadról adott tájékoztatást


Fotó: a szerző felvételei