Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közép-Európa összetart a tömeges illegális migrációval szemben

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2017. június 19. 14:13

A Közép-európai Védelmi Együttműködés tömeges illegális migráció kezelésében játszott szerepének erősítéséről egyeztettek június 19-én hétfőn, Prágában.

1596034507

A Közép-európai Védelmi Együttműködés (CEDC) soros cseh elnöksége által szervezett védelmi miniszteri találkozó fő témája a tömeges illegális migráció kezelése volt, különös tekintettel a nyugat-balkáni útvonal helyzetére. A magyar delegációt Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes vezette.

A cseh, osztrák, horvát, szlovák, szlovén és magyar delegációk a 2017. februári bécsi Salzburg Fórum és a CEDC közös belügyminiszteri és védelmi miniszteri ülésén hozott döntés alapján kidolgozott Akciótervről egyeztettek. A terv többek között a migrációs nyomást értékelő közös helyzetelemzésre és az esetleges válsághelyzetek elhárítására szolgáló, civil-katonai együttműködésben foganatosítható intézkedések felmérésére alapozva egy válságkezelő koordinációs mechanizmus létrehozását célozza.

1596034508

Az ülés alkalmával a résztvevők rövid deklarációt adtak ki, amely üdvözli az Akciótervet és felhívja az érintett országok belügyminisztereit annak mielőbbi véglegesítésére. A deklaráció nyugtázza az egységes helyzetértékelést, ami megkönnyíti a civil, rendőri és katonai képességek gyors, közös mozgósítását, továbbá leszögezi, hogy a legfontosabb feladat az EU külső határainak védelme, valamint a migrációt kiváltó okok gyökereinek kezelése a kibocsátó országokban. Aláhúzza, hogy a CEDC-tagok készek az együttműködés további elmélyítésére és szükség esetén a kölcsönös segítségnyújtásra a migrációs válság kezelése érdekében. A nyilatkozat továbbá a nyugat-balkáni stabilitás megőrzésének fontosságát hangsúlyozza.

Végezetül Európa biztonsági helyzetének szélesebb összefüggéseiről, illetve a közös európai biztonság- és védelempolitika megerősítésének következő lépéseiről egyeztettek a felek.

Fotó: Radko Janata – VHÚ MO