Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Leendő hallgatók látogatása az NKE-n

Szöveg: Juhász Katalin |  2018. november 26. 9:05

Megnyitotta kapuit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a felvételiző középiskolás diákok előtt. A központi nyílt napon bemutatkoztak az egyetem karai és tájékoztatást kaptak a résztvevők a képzésekről, a felvételi rendszerről és az egyetemi életről.

https://www.uni-nke.hu/hirek/2018/11/23/leendo-hallgatok-latogatasa-az-nke-n
1599196582
A nagy érdeklődésre való tekintettel a rektori köszöntőt és a karok bemutatását a jelenlévők nem csak egy 500 fős előadóból, hanem kivetítőn keresztül több teremből is figyelemmel kísérhették. Koltay András beszédében az egyetem egyedülállóságát emelte ki. „Minden egyetemnek küldetése van, a mi egyetemünké pedig igencsak sajátos. Nekünk a közjó megóvása, az államérdek szolgálata és képviselete a feladatunk" – hangsúlyozta a rektor. Elmondta, hogy nemcsak a szakmai ismeretek miatt érdemes az NKE-t választani, hanem azért is, mert az intézményben tanulva egy szemléletmódot és értékrendet is elsajátíthatnak a hallgatók. Hozzátette, hogy az NKE egy sokszínű egyetemi közösség, ahol a civil és az egyenruhás hallgatók egy nagy családot alkotnak. „A mi egyetemünk az egyik legjobb és legszebb a magyarországi állami egyetemek közül, ahol nemcsak az oktatás minőségére, a vizsgákra és a sikeres előmenetelre, hanem az emberi kapcsolatokra is komoly hangsúlyt fektetünk"- fogalmazott Koltay András.

Kis Norbert, az Államtudományi és Közigazgatási Kar (ÁKK) dékánja a középiskolás diákok előtt álló döntés jelentőségére hívta fel a figyelmet. Ez nemcsak a következő három vagy négy évüket határozza meg, hanem az egész életüket, karrierpályájukat és akár boldogságukat is. Elhangzott, hogy az ÁKK a kormányzati közigazgatási karrierre készíti fel a hallgatókat. „Ez a karrier elhivatottságot követel, s megmutatja, hogy érték másokért dolgozni" – fogalmazott a dékán. Kis Norbert szólt arról is, hogy a választást a diákoknak saját érzéseik, belátásuk alapján kell meghozni. „Senki nem tehetséges mindenben, de mindenki tehetséges valamiben. Az NKE pedig segít megmutatni a helyes utat a tehetségük hasznosításában."

1599196582
Koller Boglárka, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar (NETK) dékánja arról beszélt, hogy milyen sok tényezőtől függ az egyetemválasztás. Szerinte ez kettős döntés, mivel nemcsak a leendő egyetemistáknak kell az NKE-t választaniuk, hanem az NKE-nek is ki kell választania azokat, akik megfelelnek az egyetem és a karok elvárásainak. A NETK-n számos különböző szemszögből kutatják és oktatják a nemzetközi folyamatokat, mivel a kar oktatói palettája kimondottan színes: vannak köztük jogászok, közgazdászok, politológusok és történészek egyaránt.

„Az universitas megteremtése rendkívül csodálatos, de benne lenni, illetve részese lenni még csodálatosabb" – jegyezte meg Ruzsonyi Péter, a Rendészettudományi Kar dékánja. A dandártábornok röviden bemutatta a kar képzéseit, s kihangsúlyozta, hogy nem elég a felvételin kiemelkedő teljesítményt nyújtani, hanem azt a képzés alatt és a képzés után, a való életben is megköveteli ez a hivatás.

1599196582
Pohl Árpád dékán szerint a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) feladata olyan tisztek képzése, akik képesek értelmezni a 21. századi bonyolult műveleteket, valamint magabiztosan és professzionálisan tudják kezelni a pusztításra alkalmas fegyvereket. „A katonai pálya kiszámítható, s ezért érdemes a mi karunkat választani" – fogalmazott a dandártábornok.

A Víztudományi Kart Bíró Tibor dékán mutatta be, aki kihangsúlyozta, hogy az NKE képzési területe nemcsak Budapestet, hanem Baját is magában foglalja. A vízügyi mérnökképzés népszerű, köszönhetően a szakma keresettségének. „A nálunk végzettek nemcsak a közszektorban, hanem a magánszektorban is el tudnak helyezkedni."

1599196583
A megnyitót követően a karok külön-külön bővebben is bemutatták képzéseiket, a külföldi tanulmányi lehetőségeket, a szakkollégiumokat, valamint a tudományos diákköri csoportokat. A nyílt nap résztvevői bejárhatták a Ludovika Campus épületeit, például a Ludovika Főépületet, a Rendészettudományi Kar speciális épületét, a Ludovika Arénát, a sportpályákat, az Orczy-úti Kollégiumot, a Ludovika Huszár Lovardát, valamint az Orczy-parkot. A Campus téren a látogatók megtekinthették a rendőrségi eszközöket, valamint az RTK képzéseinek feltételeként megjelenő fizikai alkalmassági vizsga teljesítésére is lehetőségük nyílt.

A HHK és a VTK decemberben saját otthonába is várja a látogatókat, akiknek külön bemutatókkal készülnek majd. A januári nyílt napon kívül az egyetemről és a karokról bővebb információt szerezhetnek az érdeklődők az Educatio kiállításon is.

1599196583
Fotó: Szilágyi Dénes