Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar katonák sírjait kutatta fel

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. január 14. 12:15

Kochkin Igor Taraszovicsnak, az ukrajnai Nemzeti Egyetem Történelemtudományi és Politológiai Intézet Néprajzi és Régészeti Tanszék adjunktusának adott át kitüntetést Hende Csaba január 14-én, kedden a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában.

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést a háborúkban elesett magyar katonák sírjainak felkutatása és emlékük méltó megörökítése érdekében huzamos ideje kifejtett eredményes és önfeláldozó tevékenysége elismeréseként adományozta Áder János köztársasági elnök Kochkin Igor Taraszovicsnak.

1595965545
A kitüntetést Áder János köztársasági elnök adományozta Kochkin Igor Taraszovicsnak (jobbra)

A kitüntetés átadásakor elhangzott: az ukrán egyetemi adjunktus legkiemelkedőbb érdeme az 1944. július 13-án elhunyt legendás hírű magyar rohamtüzér-tiszt, vitéz nemes Barankay József százados korábban ismeretlen helyen található sírhelyének felkutatásához fűződik. Barankay százados nyughelyének beazonosítását és hamvainak feltárását, majd hazai földön történő újratemetését a magyar hadisírgondozó szakma az egyik legjelentősebb katonakegyeleti eseményként tartja számon.

Kochkin Igor Taraszovics az ukrajnai és magyarországi hivatalos hadisírgondozó szervezetek megbízottjaként hazájában közel száz első és második világháborús magyar katonai temetkezési hely felkutatását és jogi védelem alá helyezését hajtotta végre és az Ivano-Frankivszki megye Bukivna nevű község templomkertjében 1944-ben eltemetett tizenhat magyar katona földi maradványainak hat esztendővel ezelőtti szakszerű feltárásával azonnal kiérdemelte a magyarországi hadisírgondozó szervezet szakmai elismerését.

„Az ukrajnai magyar katonasírok beazonosításával, számbavételével és rendbehozatalával pótolhatatlan segítséget biztosít a szomszédos ország területén lévő magyar katonasírok fennmaradása, és az áldozatokat megillető kegyelet biztosítása érdekében" – hangzott el az ünnepségen.

A kitüntetést Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át.

1595965545
Kochkin Igor Taraszovics a háborúkban elesett magyar katonák sírjainak felkutatása és emlékük méltó megörökítése érdekében huzamos ideje kifejtett eredményes és önfeláldozó tevékenysége elismeréseként
vehette át a kitüntetést Hende Csaba honvédelmi minisztertől

(További részletek az InfoRádió jövő heti, Kötelék című honvédelmi magazinjában!)


Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária