Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megújuló hősi sírok Vas megyében

Szöveg: Dr. Kiss András hadnagy |  2015. szeptember 12. 11:55

A Kiskós Ferenc vezette Vas Megyei Temetkezési Kft. és a Fülöp András által irányított 350. Szent Márton Cserkészcsapat voltak a motorjai annak a civil összefogásnak, amelynek keretében több hős elhunyt katona síremlékének felújítására került sor Vas megye területén.

1596000041
A Magyar Honvédség kiemelten támogatja az ilyen és ehhez hasonló civil kezdeményezéseket, hiszen a hősök emlékének megőrzése, az egész társadalom közös felelőssége. Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 40/B. § (1) szerint hősi temetővé, hősi temetési hellyé minősítésre, azok megnyitására, áthelyezésére, megszüntetésére, az azokból történő exhumálás, a sírokon emelt síremlékek létesítésének, felújításának, átépítésének és elbontásának engedélyezésére, valamint e tevékenységek végrehajtásának ellenőrzésére a honvédelemért felelős miniszter jogosult, ezért a honvédség bevonása a munkálatok megkezdése előtt rendkívül fontos.

A sírjelek avatására, megáldására szeptember hónapban az alábbi helyszíneken és időpontokban kerül sor:
szeptember 12-én 17:00 órakor Kemenespálfán, a temetőben Rosta Pál zászlós nyughelyénél lesz megemlékezés,
szeptember 25-én 15:00 órakor Szombathelyen, a Szent Márton úti temetőben Vitéz Veder Mihály tüzér tábornok felújított sírjánál róhatják le kegyeletüket a résztvevők.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, hiszen a hősök és tetteik emlékezetünkben kell, hogy tovább éljenek.

Fotó: a 350. Szent Márton Cserkészcsapat archívumából