Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzetközi atom-, biológiai, vegyi szaktanfolyam kezdődött Budapesten

Szöveg: Ács Beatrix őrnagy |  2019. április 10. 16:54

Négy NATO-tagország részvételével idén már negyedik alkalommal indított nemzetközi atom-, biológiai, vegyi (ABV) riasztási és értesítési szakértékelői tanfolyamot az MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ április elsején.

1599201137
Az ABV szakértékelői munka nemcsak a háborús konfliktusok idején lehetséges tömegpusztító fegyverek hatásainak elemzésére összpontosít, hanem a békeidőben is előforduló veszélyes ipari balesetek, közúti szállítások során esetlegesen fellépő veszélyesanyag-kibocsátások értékelését, azok terjedésének előrejelzését is magában foglalja.

A NATO Keretnemzet Koncepciójához (Framework Nations Concept) kapcsolódó együttműködés eredményeképpen, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Haderőtervezési Csoportfőnökség irányításával szervezett képzés során a hallgatók elsajátították, hogy hogyan kell szükséghelyzetben a veszélyeztetett szervezeteket azonnal riasztani, ezzel a csapatok veszteségeit csökkenteni, a harc- és túlélőképességet biztosítani, valamint a kockázati tényezőket minimalizálni.

1599201138
A két hét alatt a nemzetközi ABV-védelmi képzés és felkészítés erősítése érdekében, a NATO-irányelveknek megfelelő manuális ABV-értékelési eljárásokkal ismerkedett meg Belgium, Csehország, Lengyelország, Litvánia nyolc résztvevője, akik elsajátították a vegyi, sugár- és biológiai helyzet gyors felmérésének módszereit, ezzel is támogatva a magasabbparancsnoki döntéshozatali folyamatokat.

A központ a Magyar Honvédség ABV Riasztási és Értesítési Rendszere működésének fenntartása érdekében évente több alkalommal vezet le hasonló tanfolyamot magyar nyelven a Magyar Honvédség katonai szervezetei részére. Az ilyen jellegű nemzetközi felkészítésre a korábbi években is sor került, akkor elsődlegesen a NATO békepartner országokból érkeztek a résztvevők. Az egyre növekvő érdeklődésnek köszönhetően az angol nyelvű tanfolyamot várhatóan 2020-ban is megrendezik.

1599201138
Fotó: Rácz Tünde