Nyárzáró akkordok Pákozdon
Szöveg: Kálmánfi Gábor | 2015. augusztus 9. 8:06A nyár végének hivatalos közeledtével a pákozdi Katonai Emlékparkban is lassan véget érnek a III. Emlékparki Nyár Rendezvényei. Augusztus 7-én, pénteken kiállítás megnyitó, és katona-zenekari koncert várta az érdeklődőket.
Juci’ bá szerint a repülés szépségét, varázslatosságát és nehézségét ilyen kifejezési eszközökkel – azaz grafikai ábrázolással – is át lehet adni azoknak, akik csak a földről nézhetik a magasban szárnyaló vasmadarakat. Érdekesség, hogy kezdetben ezek az oldalnézeti ábrák kézzel készültek, az úgynevezett airbrush technológiával, azaz szórópisztoly segítségével, ám aztán az egykori tüzértiszt autodidakta módon továbbfejlesztette számítógépes grafikai ismereteit, és egy ideje már a modern technika segítségével alkot.
A nyári rendezvények zenei sorát ezúttal a Balázs Attila őrnagy vezette Tatai Helyőrségi Zenekar laza, és szórakoztatóan katonás koncertje zárta, melynek keretében a zenészek ízelítőt adtak sokrétű tudásukról.
Az Emlékparki Nyár záró rendezvényére augusztus 15-én kerül sor, amikor is 11 órától Csomor Lajos korona-kutató tartja meg „Őfelsége a Magyar Szent Korona" című előadását.
Fotó: KEMPP és a szerző