Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ötszáz kilogrammos bomba Szolnokon

Szöveg: Takács Vivien |  2014. november 5. 9:18

A 45. héten, azaz október 27. és november 2. között 58 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 24 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Csörgei Csilla törzsőrmester, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2014-ben eddig összesen 2320 bejelentést kaptak.

Október 29-én Budapesten, a XXIII. kerületbe vonultak ki a tűzszerészek. A Haraszti úti Szamosi Mihály Sporttelepen felújítási munkálatok közben találtak tizennyolc darab 82 mm-es aknavetőgránátot, amelyet Sulykovszki Róbert zászlós vezette tűzszerészjárőr a központi gyűjtőbe szállított.

Két nappal később, október 31-én, Szolnokon is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek: a Vasúti híd lábánál az oda hordott földből előkerült egy darab GP-1000 típusú, 500 kilogrammos amerikai romboló bomba. Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyűjtőbe szállította. Az elszállításig a vasúti forgalom szünetelt.

1595982024

Fotó: archív

Címkéktűzszerész