Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pszichológusok találkoztak Mályiban

Szöveg: A. S. |  2013. október 10. 9:53

Az MH Egészségügyi Központ szervezésében a közelmúltban Mályiban rendeztek összevonást a Magyar Honvédség pszichológusai számára. A rendezvény az elmúlt öt évben magas szakmai színvonalon megtartott katonapszichológusi összevonások folytatása volt.

A szervezők az együttműködés erősítése, a kapcsolattartás és a személyes tapasztalatcsere érdekében meghívták az összevonásra a társfegyveres és rendvédelmi szervek vezető pszichológusait, valamint a Magyar Pszichológiai Társaság Hon- és Rendvédelmi Tagozatának titkárát is.

1595961099

Prof. dr. Grósz Andor orvos dandártábornok, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke megnyitójában méltatta a pszichológusok és az orvosok, valamint a honvéd egészségügyben dolgozó szakszemélyzet közös tevékenységét. Támogatásáról biztosította azokat a szakmai törekvéseket, amelyek a honvédség érdekében végzett képességek megtartására és fejlesztésére irányulnak. Grósz tábornok ezt követően – a Honvéd Vezérkar főnök nevében – húsz éves csapatpszichológusi munkája elismeréseként elismerést adott át Bihari Sándor őrnagynak, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis pszichológusának. 

Az összevonás előadásokkal folytatódott.  Az MH Egészségügyi Központ képviseletében Andó Sándor mérnök alezredes csapatpszichológiai szolgálat kialakításával és működési rendjével összefüggő HM-utasítás szeptembertől érvényes változásait összegezte. Petruska Zsuzsanna hadnagy, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár pszichológusa a szervezetet elhagyó állománnyal felvett interjúk módszertanáról és tapasztalatairól számolt be. Tóth Zsuzsa főhadnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár pszichológusa a dandár egyik zászlóaljánál végzett kompetencia vizsgálat eredményeiről beszélt, míg Nyerges Csaba őrnagy előadásában egy szervezetdiagnosztikai eljárás gyakorlati megvalósításáról tartott előadást.

Ezt követően az MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens missziós tapasztalataiba adott betekintést Kiss József főhadnagy, az MH 25. Klapka György Lövészdandár pszichológusa, majd az egyéni gondozásról és a csapatokkal megvalósuló együttműködésről beszélt Győrffy Ágnes százados, az MH Egészségügyi Központ szakpszichológusa.

1595961099

Érdekes és informatív előadás hangzott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) szakembereitől, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság képviseletében Kovács Péter tűzoltó alezredes mutatta be a HUNOR (Hungarian National Organisation For Rescue Service) csapatban meglévő pszichológusi feladatokat és tapasztalatokat.

Fotó: Kósáné Koppányi Éva főhadnagy