Sokoldalú virtuózok

Fél év a zenében is nagy idő. Manapság hat hónap leforgása alatt semmiből született percsztárok jelentethetnek meg új CD-t, adhatnak néhány, félig (vagy teljesen) playback-koncertet, majd el is tűnnek a feledés homályában. Az viszont még tavaly májusban történt a fehérvári Vörösmarty Színházban, hogy Farkas Gábor Gábriel, nemzetközileg is elismert énekes-színész a saját egyéni stílusában adta elő a már egyébként unalomig ismert Frank Sinatra-dalt, a My way-t. Az utolsó akkordok után nem hogy fél évre, de talán fél életre emlékezetes vastaps tört ki. A karmester pálcájával intett zenekarának, akik katonás időzítéssel egyszerre álltak fel és a szárazjég ködjén át villódzó, kékes-sárgás fények kereszttüzében köszönték meg a közönség szeretetét és elismerését. Ugyanez a zenekar – a Ruff Tamás százados, karnagy vezette Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar –, kissé korábban, katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzáson látta el mindennapi szolgálati feladatait: Himnusz, gyászzene, Szózat.

Fél év nagy idő, de már egy évnél is több telt el azóta, hogy a pákozdi katonai emlékparkban felcsendült a Nincs kettő négy nélkül című film örökzöld szaxofonszólója. A szakalaki bemutatót ráadásul egy egyenruhába öltözött Bud Spencer-hasonmás vezette, szintén szaxofonnal. A különbség csak annyi, hogy a közismert jelenettől eltérően nem lenge ruhába öltözött pincérnők, hanem egyenruhás katonák alkották a menetet.

A székesfehérvári zenekarról szóló cikket a Magyar Honvéd magazin október 12-én, pénteken megjelenő számában olvashatják el teljes terjedelmében!