Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Százéves őrnagyot köszöntöttek

Szöveg: Heszler Ramóna Petra |  2016. október 7. 20:16

Századik születésnapja alkalmából köszöntötte Dobó László nyugállományú őrnagyot Ignáth Tibor alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) 1. Katonai Igazgatási Központ parancsnoka és Mátyás Botond Hunor hadnagy a napokban.

1596021064

Az ünnepelt unokájával várta az MH KIKNYP munkatársait budapesti lakásában. Elmondása szerint mindig örül, ha újra katonát láthat. Mint mondta: nehéz összefoglalni száz év történéseit, ám a sok fénykép és emléktárgy nagy segítség számára. Ezeket az emlékeket szívesen meg is mutatta az őt köszöntő katonáknak. 

Ignáth Tibor alezredes dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, valamint a parancsnokság munkatársainak jókívánságait, továbbá egy emlékplakettet és egy ajándékcsomagot adott át az ünnepelt részére.

1596021064

Dobó László a második világháborúban harcolt a keleti fronton, volt hadifogságban, 1945-ben aknaszedőként dolgozott. 1945−1949 között nevelő, később tűzszerészjárőr-parancsnok volt. 1945-től 1951-ig tiszthelyettesként, 1951-től pedig tisztként szolgált; 1971-ben vonult nyugállományba.

Az egykori katonatiszt ma is aktív, buszozik, járja a várost. Felesége halála óta − akivel 67 évig éltek boldog házasságban − egyedül él, ám unokáinak és az összetartó szomszédságnak hála, sosem magányos.

1596021064

Fotó: a szerző felvételei