Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Székesfehérvárra érkeztek a Budapest-Bamako jótékonysági futam résztvevői

Szöveg: Tóth Tibor tartalékos szakaszvezető |  2014. január 29. 10:50

Január 24-én, pénteken délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház előtti térre érkeztek a Budapest-Bamako jótékonysági futam résztvevői, ahol az összegyűjtött tartós élelmiszer csomagot és gyermekruhákat pakolták fel.

1595966215

Tóth Csaba alezredes az MH HKNYP logójával ellátott zászlót adott át a futam résztvevőinek

Csukás Tamás és hat tagú csapata egy jelentősen átalakított Avia típusú lakóbuszukkal érkeztek, amellyel a Budapest-Bamako rali nagyjából nyolcezer kilométeres távját tervezik megtenni.
Első állomásukon, Székesfehérváron, a város vezetői, valamint Tóth Csaba alezredes az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) 3. Katonai Igazgatási Központ (3. KIK) parancsnoka fogadták a jótékonysági futam résztvevőit és adták át az összegyűjtött csomagokat.

A verseny egyik fontos célja ugyanis a karitatív tevékenység, ezért a versenyzők átvették a város által küldött tartós élelmiszer csomagot, valamint azokat a ruhaadományokat, amiket a Székesfehérvári Járási Hivatal, valamint a 3. KIK állománya gyűjtött össze.

Tóth Csaba alezredes a futam résztvevőinek az adományokon túl átadott egy, az alakulat logójával ellátott zászlót és egy autóra ragasztható matricát is, arra kérte a csapatot, hogy a sikeres célba érkezést követően az aláírásukkal együtt juttassák vissza a zászlót a székesfehérvári központba.

Csukás Tamás és csapata a tervek szerint február 15-én érkezik haza az afrikai kaland túráról.

1595966215

Az MH HKNYP logójával ellátott matrica a Bamakoba induló lakóbusz oldalára került