Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szolnoki önkéntesek a határon

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Kertész László |  2020. július 18. 8:51

A határvédelmi feladatok elvégzésében részt vevő szolnoki katonákat látogatta meg dr. Berkó Attila, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott július 17-én, pénteken.

1596082444

A politikust elkísérte Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, illetve Apáti Zoltán dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokhelyettese és Nagy Sándor ezredes, az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék parancsnoka is.

Mint Molnár Tamás őrnagy, az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék 6. manőverszázad 8. váltásának századparancsnoka elmondta, a látogatók először a Kelebia Határvédelmi Bázison tájékozódtak az aktuális helyzetről, a feladatban részt vevő katonák szolgálatáról, munkájáról, ellátásáról és életkörülményeiről. Ezután terepjáró gépjárművek segítségével megtekintették a határvédelmi zóna 5. és 6. szektorát. Itt a szolgálatot teljesítő katonákkal találkoztak, akiktől „első kézből" szerezhettek ismereteket az aktuális határhelyzetről.

1596082444

Ollé Roland őrnagy, szektorparancsnok, önkéntes műveleti tartalékos az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 68. Horgos Dezső Területvédelmi Zászlóaljának hadműveleti beosztottja. Mint elmondta, 2017-ben ismerkedett meg az önkéntes területvédelmi tartalékosi rendszerrel. A 10 modulos kiképzés sikeres befejezését követően megkezdte szolgálatát – méghozzá nem is akármilyen eredménnyel, hiszen lelkesedésének és munkájának köszönhetően 2019 márciusától az önkéntes műveleti tartalékosi rendszerbe léphetett át. A jelenlegi már a harmadik határvédelmi feladat, melyben részt vesz, így az éjszakai szolgálat jelentette kihívások is ismerősek számára.

Hubai Imre őszinte elismeréssel beszélt a szolnoki katonák helytállásáról: a század állománya ugyanis Szolnokról érkezett. Az alegység döntő többsége tartalékos: csak a vezetők hivatásos katonák, a végrehajtók önkéntes műveleti vagy önkéntes területvédelmi tartalékosok, akik a rendőrség állományával közösen hajtják végre határvédelmi feladataikat.

Berkó Attila igen fontosnak tartja a katonák életkörülményeit is, így a század munkáját megköszönve egy, a szabadidő pihentető eltöltéséhez segítséget nyújtó elektromos darts-táblát adott át.

GALÉRIA