Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tanfolyamot indít a Tiszti Vívóklub

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. március 24. 14:38

Vívás tanfolyamot indít kezdőknek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület Tiszti Vívóklubja. Az intézményi sportszakosztály áprilistól várja az érdeklődőket.

1596029463

A klub története immár 24 esztendőre nyúlik vissza. Az 1993-ban, a tiszti vívóhagyományok újjáélesztése érdekében létrehozott szervezet először a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán, a Szüts János alezredes, vívó mesteredzőről elnevezett teremben működött a Magyar Vívó Szövetség tagszervezeteként. A klub alapítója és első vezetője Horváth Sz. Tibor vívómester volt, aki edzőként és tiszteletbeli vezetőként, 50 év edzői tapasztalattal a háta mögött, a mai napig aktívan tevékenykedik a sportág népszerűsítése, a tagok szakmai felkészítése érdekében.

Idővel a vívóterem helyszínt, a klub pedig egyesületet váltott.  2013-tól a szervezet átköltözött a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campusra, a klub pedig ugyanettől az évtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület szakosztályaként prosperál.

1596029463

A szakosztály küldetése saját megfogalmazása szerint a honvéd tisztjelöltek megismertetése a vívással, a magyar és tiszti vívóhagyományok ápolása, valamint (a hazai és nemzetközi versenytevékenység támogatása mellett) az amatőr vívás elérhetővé tétele minél szélesebb társadalmi rétegek számára. Stratégiai fontosságú célként tekint az utánpótlás nevelésére, valamint a más sportegyesületek vívószakosztályaival és a veterán vívók szervezeteivel való együttműködésre.

A Tiszti Vívóklub bárkit szívesen vár a soraiba, aki meg szeretne ismerkedni ezzel a nagy hagyományokkal rendelkező sportággal. E tendencia részeként indul áprilistól júniusig a három hónapos, kezdőknek hirdetett tanfolyam.

Bővebb információ:
www.vivoklub.hu
[email protected]
30/565-2115

1596029463