Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tanulmányúton jártak a felsőfokú vezetőképző tanfolyam hallgatói

Szöveg: Miklovich János alezredes |  2014. június 4. 14:51

Újabb külföldi tanulmányúton vettek részt a katonai felsőfokú vezetőképző tanfolyam hallgatói a napokban. Ezúttal Párizsban, Brüsszelben, Monsban és Ramsteinben jártak, hogy − az olasz úton megszerzett tapasztalatokat kiegészítve − teljes képet kapjanak a NATO parancsnoki, vezetési struktúrájáról, tervezési és műveletirányítási rendszeréről.

A hivatalos program Párizsban, az École de Guerre ódon épületében kezdődött, abban a katonai felsőoktatási intézményben, amely 1751 óta katonai iskola, s amelynek hallgatói között tanult egykor Bonaparte Napóleon is. A tanintézmény parancsnoka ugyanabban az irodában dolgozik, mint egykor Napóleon, első konzulsága idején. A csoportot Beau dandártábornok fogadta, aki bevezetőjében hangsúlyozta: a világban bekövetkezett változások beillesztése a katonai felkészítés rendszerébe a legnagyobb kihívás a nagy hagyományú intézmény előtt.

St. Samaran ezredes tájékoztatójában szólt a francia katonai felsőoktatás átalakításáról, az összhaderőnemi felkészítés jelenlegi és jövőbeni kihívásairól. Elmondta: jövőre ismét lesz magyar hallgatója a nagy hírű intézménynek.

A francia vezérkar képviselői Franciaország nemzetközi ambícióiról, afrikai szerepvállalásáról a NATO-szövetségesi kereteken belül, valamint az Európai Unió keretében folytatott, illetve tervezett nemzetközi missziók helyzetéről adtak tájékoztatást.

1595973072

A franciaországi látogatás záróeseménye az Invalidusok megtekintése volt. XIV. Lajos, a „Napkirály" adott megbízást egy olyan katonai kórház és nyugdíjasotthon tervezésére, mely biztosítja a beteg, rokkant, idős katonák életük végéig történő egészségügyi, szociális ellátását. Az Invalidusok eredeti épületrészében 1905 óta a francia hadtörténeti múzeum működik.
Az itt megtekinthető hadtörténeti kiállítás a középkortól a második világháború végéig mutatja be a francia hadtörténelem eseményeit. A kiállított tárgyak többsége fegyverzet, valamint a katonai hagyományokhoz kapcsolódó felszerelés és egyenruha.
A dóm örök nyughelyül szolgál több neves tábornoknak és marsallnak (Turenne, Joseph Bonaparte, Lyuately, Foch). A leghíresebb természetesen Bonaparte Napóleon, a franciák első császára, aki a dóm Szent Lajos-kápolnájában vörös kőkoporsóban nyugszik.

A brüsszeli NATO-központban Domján László vezérőrnagy, Magyarország katonai képviselője fogadta a tanfolyam hallgatóit. A NATO Katonai Bizottság vezetője, Knud Bartels vezérezredes tájékoztatójában a  bizottság folyamatban lévő ügyeiről beszélt. Úgy fogalmazott, hogy a NATO meglehetősen elfoglalt manapság, hiszen missziót tart fenn Afrikában, Európában és az ázsiai kontinensen. Az aktuális feladatok kapcsán az ukrajnai válságra a NATO által adható stratégiai válaszok lehetőségeinek vizsgálatát említette, az afganisztáni és a délszláv missziók mellett.

Dr. Sztáray Péter nagykövet, Magyarország állandó NATO-képviselője előadásában ismertette a folyamatban lévő, Magyarországot is érintő NATO-feladatokat. Hangsúlyozta, hogy a magyar katonák műveleti tevékenységét elismerik a NATO tagállamai.

Ezt követően a tanfolyam hallgatói a NATO döntéshozatali folyamatairól kaptak tájékoztatást, majd Domján László vezérőrnagy ismertette a Katonai Képviselő Hivatal feladatait.

A tanfolyam hallgatóinak programja az Európai Unió magyar képviseletén folytatódott, ahol az EU stratégiai tervezési, döntéshozatali és vezetési rendszeréről hallhattak előadást. Grúber Károly nagykövet, Magyarország állandó PSC-képviselője tartott tájékoztatót az Európai Unió közös védelem- és biztonságpolitikájáról, ezen belül a magyar képviselet feladatairól. Elmondta: a 2014-es év több változást hozott az Unióban is. Kitért arra, hogy bár az afrikai kontinens vált az egyik fő EU katonai missziós irányává, a többi missziót sem törölték. Kiemelte Koszovót, amely jó példa az EU és a NATO szoros együttműködésére.

1595973073

Az Európai Unió Katonai Bizottság munkacsoportjának elnöke, Jürgen Ehle ellentengernagy előadásában rámutatott arra, hogy az EU döntéshozó mechanizmusa több területen is eltér a NATO által alkalmazott eljárásoktól. A folyamatban levő EU katonai tevékenységek közül kiemelte az Afrika partjainál folyó kalózellenes műveletet. A hallgatóknak lehetőségük nyílt az EU humanitárius és polgári védelmi válságkezelési központjának meglátogatására is.

A brüsszeli program végén Domján vezérőrnagy elmondta: az ilyen jellegű látogatások nagyon fontosak, nemcsak a felsőfokú vezetőképző tanfolyam állományának, de a képviseleten dolgozó diplomatáknak is, hiszen olyan katonáknak tudnak ismereteket, tapasztalatokat átadni, akik a jövő katonai felső vezetői lesznek. A tábornok hangsúlyozta: nagyon fontos ismerni azt a működési, kapcsolati rendszert, amely segítheti a jövőbeni munkát.

Monsban, a Szövetséges Erők Európai Főparancsnokságán (SHAPE) Frigyer László vezérőrnagy fogadta a csoportot. A tanfolyam részére összeállított program célja a Stratégiai Parancsnokság bemutatása volt. Jerzy Biziewski vezérőrnagy, a törzsfőnök helyettese elmondta: a SHAPE a legtökéletesebb hely annak megértésére, hogyan működik a NATO, mi a feladata, melyek a jövőbeni kihívások. A hallgatók ezt követően megismerhették a parancsnokság tervező-, szervező- és műveletirányító tevékenységét. Az előadók rámutattak a folyamatban levő műveletek vezetési sajátosságaira, a döntéshozatali folyamatokra, illetve arra, hogy a tapasztalatokból levont következtetések miképp épülnek be a műveletek előkészítésének és végrehajtásának rendszerébe.

Elhangzott: nagyon fontos területe a parancsnokságnak az Átfogó Krízis és Művelet Vezetési Központ (CCOMC), amelynek bemutatása során ismertették, hogyan valósul meg a válság előrejelzése, az adatok értékelése, a döntéshozatal és a válságmegoldó feladatok végrehajtása.

1595973073

A program a NATO NSHQ-n, a különleges műveletek harcálláspontján zárult, ahol Shean A. Pybus ellentengernagy, parancsnok elmondta: a különleges katonai műveletek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a XXI. század katonai feladatai között.

A tanulmányút záróállomása a németországi Ramstein, a légierő komponens parancsnokság meglátogatása volt. Berec Zoltán ezredes hangsúlyozta: a NATO-nak garantálnia kell tagállamai légtérbiztonságát. Ehhez elengedhetetlen, hogy a parancsnokság minél előrébb lásson, tervezzen.

A további előadások során a tanfolyam hallgatói megismerhették a NATO légi vezetési és irányítási rendszerének sajátosságait, a telepíthető vezetési elemeket, valamint a légtérvédelem és légtérrendészet feladatait. Ezek közül kiemelkedő a ballisztikus rakéták elleni védelem intézményesített rendszere, melynek központját is megtekintették a tanfolyam hallgatói.