Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Magyar Honvédség legfőbb értéke a jól képzett katona

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. június 4. 15:55

„A Magyar Honvédségben a legfőbb érték a jól képzett, missziót megjárt, nyelveket beszélő, széles látókörű tiszt és altiszt” – mondta dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke június 4-én, szerdán, Székesfehérváron a Balkánról, Afrikából és Grúziából hazatért, illetve a szomáliai misszióba induló katonák előtt.

1595973074

A dandártábornok az Egyesített Balkáni Hadszíntérről egyéni beosztásokból, továbbá az EUTM Mali, az EUSEC RDC Kongó, illetve EUMM Grúzia missziókból visszatérő katonák visszafogadó, valamint az EUTM Szomália misszióba indulók kibocsátóünnepségén azt mondta: minden hadszíntérről, minden földrészről pozitív visszajelzések jöttek a magyar katonák munkájával kapcsolatban.

A Balkánról visszatértekhez szólva azt mondta: Közép-Kelet-Európa helyzete megváltozott, Magyarország számára alapvető prioritás, hogy mind Bosznia-Hercegovinában, mind pedig Koszovóban nyugalom legyen. Látható és tudható, hogy hibernált konfliktusokról van szó, amelyeket a NATO, illetve az Unió próbál kezelni, viszont a helyzet még mindig nem megnyugtató.

Ráadásul a mostani időszakot tovább nehezíti az áradás, amely az elmúlt hetekben vonult végig az említett területeken, s ami miatt nagyon sokan veszítették el az otthonukat, és halálos áldozatok is voltak. A katasztrófa kezelésében Magyarország is részt vesz a Bosznia-Hercegovinában szolgáló magyar békefenntartók közreműködésével – tette hozzá.

1595973074

„A legfontosabb számunkra a Balkán stabilitásában a nemzetiségi problémák kezelése, hiszen látható és érezhető, hogy ha az egyes kisebbségek nem tudnak megegyezni, akkor ez komoly konfliktusforrás lehet" – mondta. „Nekünk – hazánknak, az Európai Uniónak és a NATO-nak − pedig az a »létérdekünk«, hogy Közép-Kelet-Európában nyugalom és béke legyen, amit nem lehet máshogy szavatolni, csak katonai jelenléttel" – fogalmazott.

Az afrikai missziókról szólva azt mondta: a kontinens nagy kihívást jelent az ott szolgálatot teljesítők számára, mert általában csak kevés ismerettel rendelkeznek róla. „Sokan azt mondják, hogy a XXI. század nagy kihívása újból Afrika lesz; a széthulló nemzetállamokkal, a megjelenő terrorizmussal, a bukott államok sokaságával" – mutatott rá a dandártábornok.

„Az olyan államokat, mint például Mali, a Kongói Demokratikus Köztársaság vagy Szomália, támogatni kell abban, hogy elkerülhessék a terrorizmust, megerősíthessék a központi kormányzatot és megszilárdíthassák a közbiztonságot. A feladat nem könnyű az éghajlat, a járványok, az ismeretlen törzsi kultúrák és a logisztikai nehézségek miatt, de a katonák sikeresen küzdöttek meg ezzel" – fűzte hozzá.

1595973075

Grúzia vonatkozásában arról beszélt, hogy bár a misszió már nem új, soha többet nem fordulhat az elő, mint 2008-ban, hogy a nemzetközi szervezetek nem képesek előre jelezni a válságot. „Hiszen akkor lehet hatékonyan egy konfliktust megoldani, ha ott vagyunk időben és van információnk" – mondta Böröndi Gábor.

Az ünnepségen elismeréseket adtak át és díszebéddel köszöntötték a most hazatért 25 és a két, a szomáliai misszióba induló katonát.

1595973075

Fotó: Tóth László