Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tavaszi önkéntes munka

Szöveg: Szűcs László |  2018. június 5. 10:47

Kerítést, korlátot és padokat festettek az egyik legnagyobb nemzetközi csomagküldő, szállítmányozási, valamint logisztikai szolgáltatásokat kínáló cég magyarországi leányvállalatának munkatársai június első hétvégéjén, a Honvédkórház 3-as számú, Szanatórium utcai telephelyén.

1599188149
A tavaszi önkéntes munka évek óta hagyomány a cégnél, akik idén a Budapest Helyőrség Szociális Alapítványnak tették meg felajánlásukat: munkájukkal szívesen segítenének olyan helyi közösségeket, ahol szükség van a dolgos kezekre. „Ebben az évben, az alapítványi céljaiknak megfelelően a krónikus betegségben szenvedők ellátását végző intézetben állandó gondoskodásra szorulók, valamint az intézet dolgozóinak élet- és munkakörülményeinek javítását tűztük ki célul" – írták.

1599188149

Sándor András alezredes, az alapítvány titkára azt javasolta, hogy a cég önkéntesei a Honvédkórház 3-as számú, Szanatórium utcai telephelyén végezzenek tavaszi önkéntes munkát. Június 2-án több tucat önkéntes érkezett a telephelyre, ahol kerítést, szalagkorlátot és padokat festettek. Több órán keresztül dolgoztak azért, hogy a telephely környezete a jelenleginél is ápoltabb és tisztább legyen.

1599188150

„A Honvédkórház évek óta jó kapcsolatot ápol a Budapest Helyőrség Szociális Alapítvánnyal. A szervezet számos eszközzel tudja támogatni az MH Egészségügyi Központont, de kiemelten és célzottan, a 3-as telephelyen a krónikus részleget. Amikor az alapítványt megkereste a jól ismert nemzetközi cég magyar leányvállalata, ők azonnal a Szanatórium utcai telephelyet javasolták, amely gyönyörű környezetben, egy szép parkban található. Itt mindig elkél a dolgos kéz, hiszen különösen fontos, hogy a betegek tiszta, kulturált környezetben gyógyulhassanak" – mondta Kun Szabó István vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka.

1599188150

A tábornok hozzátette: az intézmény nagyon örült a felajánlásnak, s mindenkinek szeretné megköszönni azt a munkát, amit a telephely, illetve annak környezetének szépítése érdekében tett.

Fotó: UPS Healthcare Hungary Zrt.