Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tekerj a sereggel – ezúttal Fejér megyében

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. szeptember 30. 8:31

A Honvédelmi Minisztérium – a balatoni és a Vas megyei túrák után – ezúttal Fejér megyében rendezi meg a „Tekerj a sereggel” elnevezésű kerékpártúrát október 13-án, vasárnap.

A szervezők várják azokat, akik teljesíteni szeretnék a 80 kilométeres kihívást. A kerékpártúrára a hivatásos és szerződéses katonák mellett kormánytisztviselők, közalkalmazottak, valamint családtagjaik is jelentkezhetnek. De természetesen a honvéd tisztjelöltek, a hallgatók, az önkéntes tartalékos katonák és a civilek indulhatnak kerékpártúrán.

Útvonal:

Székesfehérvár, a János vitéz parkban lévő Petőfi szobor elől – Lovasberény – Velence – Gárdony – Pákozd ( KEMP) – Velence – Gárdony – Székesfehérvár, János vitéz park.

További részletek csatolt dokumentumunkban és a rendezvény Facebook-oldalán.

Címkéksport