Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb bombát hatástalanítottak a tűzszerészek

Szöveg: Szűcs László |  2014. január 9. 13:53

Ezen a héten már a második, nagyméretű bombát kellett hatástalanítaniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. Ezúttal – január 9-én, csütörtökön – egy FAB-100-as típusú, szovjet gyártmányú bomba került elő a földből Sárkeresztúron.

1595965315
Sárkeresztúr határában találták meg a 100 kilogrammos, szovjet gyártmányú bombát

Várkonyi Melinda főhadnagy, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs tisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a bejelentés szerint a Fejér megyei község Arany János és Szabadság utcáinak kereszteződésében bukkantak rá a veszélyes robbanószerkezetre. Ám az azonnal a helyszínre küldött tűzszerészjárőr megállapította, hogy a robbanótest a település közigazgatási határán kívül, a legközelebbi lakóépülettől 300-400 méterre, egy korábbi szeméttelep rekultivációja közben került elő.

A bomba gyújtószerkezetét Pozderka Attila főtörzsőrmester, a járőr parancsnoka a helyszínen kiszerelte és megsemmisítette, a bombatestet a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították – tette hozzá Várkonyi Melinda.

Hétfőn Gárdony határában bukkantak rá egy 250 kilogrammos, német gyártmányú bombára, amit a tűzszerészek kedden délelőtt szállítottak el a helyszínről.

1595965315
A veszélyes robbanótest a gyújtószerkezet kiszerelése előtt

(Fotó: MH 1. HTHE)

Címkéktűzszerész