Várpalota „vérben és vasban”
Szöveg: Kálmánfi Gábor | 2014. augusztus 22. 7:27A várpalotai Thury-várba költözött a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum „Négy év vérben és vasban” című első világháborús vándorkiállítása. A harminckét tablóból álló kiállítást szeptember 3-áig láthatja ebben a várban a közönség.
A kiállítás ünnepélyes megnyitóján Vokla János alezredes, az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) parancsnoka beszédében kiemelte: a katonák számára az első világháborúban elesettek emléke nem merült feledésbe. Mint mondta, a mi generációnk tagjai csak elbeszélésekből, történelemkönyvekből vagy irodalmi művekből tudhattak meg valamennyit az 1914−1918 között történtekről.
„Attól függetlenül, hogy melyik oldalon harcoltak, az első világháborúban elesettek hősök voltak" – szögezte le a parancsnok.
Vokla János alezredes szerint az első világégés okozta „sebek a mai napig nem gyógyultak be"; az emberek pedig csupán évekkel a háború befejezését követően „jöttek rá arra, hogy mi romlott el akkoriban, miért is tört ki a háború".
„Tanulnunk kell az első világháborúból, és tanítanunk is kell azt, hogy még egyszer ne fordulhasson elő ehhez hasonló szörnyűség. Legyen ez a kiállítás méltó emléke a hősöknek és áldozatoknak, és legyen egyben képzeletbeli, hatalmas felkiáltójel is. Hirdesse, hogy ilyen soha többet ne történjen meg" – nyitotta meg a kiállítást az MH BHK parancsnoka.
A kiállításmegnyitón közreműködtek az MH Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar klarinétművészei, valamit a harckiképző központ állományából Hercz Dániel főhadnagy.
Ősz elején a kiállítás tovább folytatja dunántúli körútját: a következő állomás Kaposvár lesz.
Fotók: a szerző felvételei