Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Volt egyszer egy misszió”

Szöveg: Faragó Fanny |  2018. október 27. 8:02

A Missziós történetek előadássorozat keretében tartottak rendhagyó filmvetítést a napokban Budapesten, a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban.

1599195140
Negyvenöt évvel ezelőtt, 1973. január 27-én indult útnak a magyar katonák első kontingense az úgynevezett modern kori békefenntartó misszió teljesítésére, Vietnamba. Dr. Kovács Tamás nyugállományú altábornagy, egykori legfőbb ügyész 1973-ban vett rész a vietnami békefenntartásban.

„Szinte alig beszélünk Afganisztán árnyékában arról a misszióról, amelyben több száz magyar katona szolgált. Annak idején nehezítette a dolgunkat a tapasztalat hiánya, hiszen a második világháború után ez volt a magyarok első békefenntartó küldetése" – árulta el érdeklődésünkre a nyugállományú altábornagy, majd hozzátette: a „Volt egyszer egy misszió" című film áttekintést ad a háború befejezésére tett erőfeszítésekről, a párizsi megállapodásról, a magyar katonák felkészítéséről, a kiutazásról, valamint a küldetés tapasztalatairól.

1599195140
Az ősbemutatón Majer Béla, az alkotás rendező-operatőre köszöntötte az érdeklődőket. „Több éven keresztül terveztük a film elkészítését, amit – a Magyar Nemzeti Filmalapnak köszönhetően – most nagy örömmel és szeretettel mutatunk be önöknek. A kétszer ötvenkét perces dokumentumfilmben az egykori résztvevők mellett hadtörténészek kísérik végig a nézőt a vietnami békefenntartó misszió eseményein" – fogalmazott.

1599195141
Beszédét követően dr. Nagy Tamás nyugállományú ezredes, hadtörténész a háttérben végzett kutatómunka fontosságára hívta fel a közönség figyelmét. Mint megtudtuk: annak idején, a több mint két évig tartó misszióban 525 katona és 110 diplomata volt tagja a Nemzetközi Felügyelő Ellenőrző Bizottságnak, közülük többen a filmben is közreműködtek: dr. Kovács Tamás, dr. Botz László, dr. Kemény János, dr. Déri Miklós, Gergely László, Imre Lajos, Iványi György, Losonczy István, Nagy Gyula és Vince Mátyás. A veteránok később megalapították a Magyar-Vietnami Baráti Társaságot és azóta is összejárnak egy-egy bajtársi találkozó erejéig.

1599195141
Fotó: Tischler Zoltán