Voltunk, vagyunk, leszünk!
Szöveg: Kálmánfi Gábor | 2016. augusztus 6. 6:41A székesfehérvári repülés megkezdésének századik évfordulója előtt is tisztelegve, országos helikopteres találkozót rendeztek a börgöndi repülőtéren, augusztus 5-én.
Köszöntőjében dr. Orosz Zoltán altábornagy kiemelte, hogy a Honvéd Vezérkar által is támogatott rendezvény minden egykori és jelenkori helikopteres számára nagyon fontos, és ezt az összefogást kell megőrizni a jövőben is. Honlapunk kérdésére a Honvéd Vezérkar főnökhelyettes elmondta: ez a találkozó azt bizonyítja, hogy „voltunk, vagyunk, leszünk".
A több
mint száznyolcvan résztvevő ejtőernyős ugrásokban gyönyörködhetett, a
repülésről szóló előadásokat hallgathatott meg, és persze a statikus
bemutatók mellett kedvére nosztalgiázhatott. Akár a régről ismert
vezetőfülkében is…
(A találkozóról a Magyar Honvéd magazin szeptemberben megjelenő számában olvashatnak bővebben.)
A szerző felvételei